Elsö és utolsó

Lassan itt a Karácsony. Itt, Londonban a tél is kezd megérkezni, a ma reggeli hideg szívetmelengetö meglepetést hozott: vastag hóharmat takart mindent. A házunk tetején a látvány, amikor közelebbröl megnéztem, egyszerüen csodálatos volt, futottam is a fényképezögépemért, hogy megörökítsek pár jégkristályt. Nem tudni, meddig maradnak még.


A képen mohacsomók látszanak, amint aprócska jégkristályok borítják a reggeli fényben.

Azt hiszem, ez lesz a 2007-es év utolsó bejegyzése, ezért mindenkinek Áldott Karácsonyt és boldog Új Évet kívánok!

Vigyázat, robban!

Ráakadtam az abszurd viccek királyára, pontosabban “ő” akadt rám. Szerintem übereli a Monty Pythont, a L'art pour L'artot, Salvador Dalit és minden egyebet a kategóriában és azon kívül. Amikor leesett a poén, az éjszaka közepén felébredtem és nem bírtam visszaaludni. Íme:


Étteremben. Pincér a vendéghez:

- Ön ugye nem kért narancsot?
- Úgy van, nem kértem.
- Hoztam egy narancsot akarata ellenére.
- De hisz ez kényszer!
- Nézze, kifacsarom a levét.
- De hisz ez kényszer!
- Gyanús, hogy ismételgeti önmagát. Egyébként is, már kijött belőle.
- Igaza van, most hogy mondja, nincs már benne kényszer...
- Úgy van, uram. Ez már egy kénytelen kapor.
- Puskapor!

Ha esetleg valakinek rajtam kívül leesik, hogy mi köze van a “kényszer”-nek a “kapor”-hoz, annak gratulálok és egyben engedtessék meg, hogy kifejezzem mély együttérzésemet. Mert rá fog férni.

"Re: Segítség! Híres akarok lenni! Levelek! Monnyonle!"

Azt hiszem, betelt a pohár. Az oka? Valószínüleg a sok jóakaró. Rögtön kifejtem, irodalmi alakba öntve, úgy hatásosabb.

Kedves Mindenki, aki olvassa!

Úgy döntöttem, hogy én is hozzájárulok az egyetemes kultúra megvalósulásához, és megírom a magam lánclevelét, remélve, hogy mindenki megküldi majd minden ismerősének, azok is tovább, s majd nézem, hány ismerősömtől kapom vissza. Ez fogja garantálni, hogy igenis komolyan vettek és nem kell ezután együttélnem azzal a gondolattal, hogy jelentéktelen semmi vagyok és senki sem figyel rám, sőt, mindenki jóakarója is leszek egyúttal. Igaz, elkövethetnék egy nagy gaztettet, de akkor csak három napig lennék a hírekben és tíz évig a rácsok mögött. Nem kifizetődő. Így viszont garantáltan évekig fog levelem kószálni a kibertérben. Ott marad a lenyomatom.

Sok ilyen levelet kaptam, immár azt hiszem, öt éve rendszeresen. Eleve négy kategóriába oszthatóak:

I. Levél, ami a biztonságérzetednél fog meg, mint ahogy egy korsó fülét szokás:

A Yahoo-nak nincs elég tárhelye, tehát kíváncsi arra, hogy ki is használja a rendszert, hogy aztán letörölhesse azokat, akik nem használják (mondjuk, egy hónapon belül). A levél szerint ezt onnan fogják tudni, hogy lekövetik ezt a lánclevelet, és aki továbbküldi, az fennmarad a rendszeren.

Ehhez volna pár hozzáfűznivalóm:

1. Ha a Yahoo kíváncsi arra, hogy ki használja a rendszert, elég megnéznie, hogy ki jelentkezett be a postafiókjába. Ha észben tudja tartani, hogy melyik levelet olvastam el és melyiket nem, akkor erre is képes. Habár a második nem feltétlenül az első következménye, önálló dolog.

2. Ha a Yahoo tárhelyproblémákkal küszködik, akkor nem fogja mindenkinek csak úgy odadobálni a korlátlan tárhely lehetőségét, amint tette nem is olyan rég. Talán egy éve? Nem tudom már. Nem fontos.

3. Ha a Yahoo-nak valami üzennivalója van, azt kiírja a főoldalra. Ez általánosan bevált módszer, a hagyományos freePletyka 5.06-ot volt hivatott felváltani.

4. Ha valami olyan sürgős, hogy ha nem teszek valamit egy hónapon belül, belepusztulok, továbbá évek után sem pusztultam bele, akkor nem is olyan komoly.

5. Egyébként is: ha szétküldök tíz levelet, az mióta bizonyíték arra, hogy az a tíz ember használja a rendszert és el is olvassa? Nem arra bizonyíték, hogy én használom?

II. Levél, amely a birtoklásvágyra appelál:

A Mikroszaft szétosztja vagyonát. Jujj de jó! Csak éppen ezzel saját magát hazudtolja meg és az egész filozófiát, ami mögötte áll. Elég, ha a Windóz Visztára gondolok, egy az egyben mintha valamiféle imperializmust képviselne: “terjeszkedni, és felemészteni minden rendelkezésre álló erőforrást és tartalékot”. Ismerős? Sáskapolitika.

Válaszom (csak rá kell kattintani):

III. Levél, mely majdnem mintha logikus is volna, egyszerre ragadja meg az agyat (kb 1 másodpercre) és az önérzetet (“én leszek a megmentőd”):

Az iwiw szomorúan konstatálta, hogy a sok felhasználó, aki rá sem hederít a rendszerre, és ezzel nagy mértékben lassítja azt. Na, ez új. Itt az agyam megállt, egy perc néma csend kedvéért. A felállás hasonló, mint a levél Yahoo-s verziója esetén: akinek továbbküldöd, fennmarad. Érveim is hasonlóak, mint az első esetben, csak azt tenném hozzá, hogy szerintem nem az lassítja a rendszert, ha valaki nem használja, hanem az, hogy többezer ember teljesen szükségtelenül, az iwiw figyelmeztetését el sem olvasva (főoldal, szemmagasság, latin karakterek, nyelv: magyar) többszáz hosszú levelet küld el egymásnak, azok meg tovább. Ez óriási mennyiségű adatforgalom, mindez csak azért, hogy “legyen”. Nehogy már ne használja senki a szájtot, és nehogy valakinek kellemes meglepetése legyen, amikor kinyít egy levelet egy rég nem látott kedves ismerősétől és már-már zsarolást talál benne.

IV. Levél, mely az érzelmekre hat, és az értelmet elcsomagolja ínséges időkre:

Általában úgy kezdődik, hogy “Nincs szíved, ha nem küldöd tovább!” Kezdetnek már rossz. A levél első része egy esetleírás egy halálosan beteg gyerekről, akit ha valaki a valós életben meglát, tényleg lehetőségeihez képest segítene. Igényes levél fotót is mellékel a hitelesség kedvéért, nem nehéz, fogadjunk, öt perc guglizás és meglesz a kép, totál más kontextusban. A levél második része arról szól, hogyan követi nyomon az AOL (America OnLine – vagy hasonló) ezt a lánclevelet és minden továbbküldött levél után x forintot/centet/rúpiát különít el a gyerek megsegítésére. Az agyam itt már gőzölög. A legtöbb ember első gondolata, hogy segít, és nem nem gondolkozik tovább. Semmi baj, majd én:

1. Ha az eset olyan fontos, miért nincs link egy nyilvános szájtra, ahol további információkat lehet találni, lehet mérlegelni és konkrét lépést lehet tenni? Ilyen levéllel is találkoztam, nem utal AOL-os nyomkövetésre (amiről valahogy a BigBrother jut eszembe...) és amennyiben konkrét helyzetre utal, minden elismerésem.

2. Ha az [akármilyen multi (AM)]-nak ilyen sok pénze van, miért nem áldoz rá dirrekt, miért teszi attól függővé, hogy merre mennyi email megy szerteszét?

a) a szükség mértékét nem az határozza meg, hogy hány ember hajlandó segíteni, hanem az, hogy annak a szegény gyereknek milyen mértékű segítségre van szüksége. Ez nem fog sem kisebb, sem nagyobb lenni attól, hogy tíz, vagy ezer ember küldi tovább a levelet. Ez így egyszerűen nem etikus. Semmilyen etikai rendszerben. Hibás a logika. Egyes, leülhet.

b) Ha az AM csak így nyomonköveti minden emailemet, akkor inkább nem levelezek. Visszatérek a postagalambhoz, mert azt nem lehet meghackelni. Igaz, le lehet lőni. Ha pedig az AM jóindulatú, akkor sokkal kevesebb energiájába kerülne, hogy egyszerűen elkülönítsen egy összeget, és a probléma le van zárva, nem kell más leveleiben turkálni.

c) Gyorsan meg lehetne oldani a problémát, csak egy spamserver kellene hozzá, az holnap délig szétküldene annyi levelet, hogy nem egy, öt gyerek szükségleteit fedezné. Akkor? Megérné az AM-nek kockázni?

d) Így negyedik alpontunkhoz érkeztünk, amely csak annyit jegyezne meg, hogy valószínüleg az AM már jelenleg is adakozik, mindenféle kényszerítő email nélkül.

3. Ha a levél úgy kezdődött, hogy “Nincs szíved, ha nem küldöd tovább!”, erős a kísértés, hogy válaszul a fenti okfejtésemet elküldjem azzal a címmel, hogy “Nincs agyad, ha nem küldöd tovább (azoknak, akiknek az előző levelet is elküldted)!”

De nem teszem. Nem fogok senkit sem zsarolni, sértegetni, még egy lavinát elindítani és nem abból a meggondolásból, hogy lassítaná a rendszert, vagy töltené az amúgy végtelen tárhelyet.

Azért nem teszem, hogy most, Karácsony tájékán, ha valaki levelet kap egy kedves régi ismerősétől és kinyítja, ne zsarolással, fenyegetéssel, hiú reményekkel találja szembe magát, hanem emberhez illő személyes üzenettel.

Ezért kérek mindenkit, NE küldje szét e levelet minden ismerősének, hanem vegye a fáradtságot és annak, aki fontos, írjon sajátkezüleg egy kedves jókívánságot. Nem lesz ettől sem kisebb, sem nagyobb biztonságban a postafiókja, nem csökkenti és nem növeli ezzel mások esélyeit a túlélésre, egyszerűen csak örömet okoz:)

Köszönöm a megértést.

Látsz, nem látsz

- Jaj, te, ha tudnád...
- Most meg mit panaszkodsz?
- Mindenben, amibe elég mélyen belenézek, önmagamat látom, mint egy tükörben.
- Mi itt a baj?
- Nem erre vártam.
- És mi ebben a baj? Nem önmagadat kerested?

Nem vers, nyers

Habár szívesebben mondanám azt, hogy az, mert akkor nem kellene lesütnöm szemeimet, ha valaki nem értené. Mondhatnám azt, hogy ez kérem, művészet. De nem mondom. Csak egyszerűen leírom ide, ahogy ma reggel megfogalmazódott bennem, ahogy már napok óta születőben van, ahogy évek óta formálódik:

Az, hogy az ember véges, nem mond ellent annak, hogy láthatunk korlátlanabbat is.

Csak azt állítom, hogy az a valaki, aki erről gondolkozik, Véges.
Az, aki ezt látja, Végtelen.

A Véges, ha magát nem látja annak, ami, akkor nincs meg az a látása, ami a Végtelennek megvan.
A Véges, ha magát annak látja, ami, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.
A Véges, ha magát Végesnek látja, akkor látása ugyanaz, mind a Végtelen látása.

Ha látása ugyanaz, mind a Végtelen látása, megszűnik látása.
Ha megszűnik látása, megszűnik tudása.
Ha megszűnik tudása, ő maga lesz a Tudás.

De amint újra tudni kezd, látása születik,
A született látásnak születésben az egyik vége,
Született látásnak a végessége újra azzá teszi, ami:
Ami régebb volt, ami mindig is volt, és ami mindig is lesz:
egy darabka Véges csepp a Végtelen tengerben.

De ha kínlódok is, hogy érthető legyen, nem szokott összejönni.
Ezért van itt a nyers gondolat. Így néz ki egy. Nem érdekes?
Olyan, mint egy kifestőskönyv.

Szög a fejben, szögfej, fal a szögben

Szöget ütött a fejembe egy gondolat és nem tudok/akarok (nem kívánt törlendő) megszabadulni tőle.

Ígérem, rövid leszek; nemrég beleolvastam régebbi blogbejegyzéseimbe és bizonyos mondatokat többször is el kellett olvasnom, mire leesett, mit is akartam mondani vele...mindegy, szóval igyekszem érthető is lenni...

Ha nem tévedek, az embert úgy tekintjük, mint test és lélek, pontosabban testlélek, ami így jobban kifejezi a kettő szerves egységét.
Viszont, az "evilág" és a remélt/képzelt/láthatatlan/stb. (nem kívánt törlendő) "túlvilág" kérdésében teljesen más elvet követünk, szétválasztva a kettőt. Az egyik itt van, a másik ott. Az egyiket látjuk, a másikat annyira nem (?), hogy mindenféle találgatásra ad okot.

A kérdés abban áll, hogy mi alapján tesszük ezt a kivételezést (és itt nem csak a kereszténységre gondolok, mert ez a számomra fura jelenség mindenhol fellelhető) és mi az alapvető gond ezzel a felfogással, ha ne adj isten kiderülne, hogy amúgy egy teljesen inkonzisztens látásmód?

(Amire szerény véleményem szerint minden lehetőség megvan...)

Asta la Vista!

Lassan elegem lett a Windows Vistából. Egyre lassabb és sokszor fél percet kell várni, hogy egy dokumentumot kinyisson. S mindezt egy giga memóriával...
Meg a kék képernyő. Lehet, hogy mindent beállít nekem a háttérben, sőt, még annál is többet, meg könnyű kezelni, meg minden, de váltottam. S a Vista repült, mindenestül.

Igaz, hogy megkínlódtam, amíg teljesen használhatóvá konfiguráltam az Ubuntut, de megérte. Kedves régi emlékeket hozott elő, amikor az installálást és konfigurálást a dos command lineról intéztem, csak annyiban volt más, hogy Linux alatt megy és teljesen olyan volt, mintha egy földönkívüli számítógép működését kellett volna megérteni. Viszont gyorsabban felfogtam, mint annak idején a dost. Amíg átverekedtem magam a videokártya installálástól kezdve a wirelessen keresztül a többi "apróságon" (de még azt hiszem, nincs vége), addig elég jól belejöttem. A skype installálás volt egy kicsit húzósabb, i386-ra készült programot kellett ráerőltetni egy amd64-re, valami bűvészmutatvány által, de találtam segítséget a neten, az ubuntu-fórumban.

Ami ugye egy hasznos dolog, tekintve az "ubuntu" szó jelentését: ez egy afrikai szó, ami azt jelenti kb, hogy "vagyok, de nem magam által, hanem a többiek által".

Azt hiszem, jobban tudok értékelni egy operációs rendszert, ha embereket látok mögötte és nem a multikat. Na meg, ha meg kell izzadjak, amig felkerül a gépre:))

Vasz-mo-szu, avagy az angol modor és a keleti kérdés

Nemrég (tényleg nem rég, kb egy órája) tanúja voltam annak, ahogy egy angol buszossöfőr képes volt több mint öt percen át állni egy buszmegállóban, csak azért, hogy kedvesen útba tudjon igazítani két hölgyet, átirányítva őket az út másik oldalán lévő megállóba. Szerintem sokkal rövidebben meg lehetett volna oldani –már nem az idő miatt mondom– de az is igaz, hogy a helyében én is enyhén sokkolt állapotban lettem volna az azelőtt tíz perccel lezajlott események miatt.

Egy ázsiai fiatalember szállt fel a buszra és nem nagyon tudta, hogy jó irányba megy-e. Ezért megkérdezte:
– Kérem szépen, ez a busz megy Vasz-mo-szu-ra?
– Hova, kérem?
– Vasz-mo-szu.
– Elnézést, nem értettem jól, megismételné?
– Vasz-mo-szu! Vasz-mo-szu!
– Talán, ha kicsit lassabban mondaná, esetleg...
– Vasz...-...mo...-...szu.
– Kérem, ilyen buszmegálló nincsen!
– De hát ki volt írva, hogyhogy nincsen?! Vasz-mo-szu!
– Véletlenül nem Oxford Circus akar lenni...?
– De az! Pontosan! Vasz-mo-szu!
– Akkor nem Vasz-mo-szu, hanem Oxford Circus.
– Nevezze annak, aminek akarja, de nekem akkor is Vasz-mo-szu!

Yukka 2.


A múltkor írtam, hogy el kezdett virágozni, mostanra már elég szépen kibontakozott. Ez a kép már saját, a következőben meg csak a virágjára közelítettem rá.

Ami meg a másik elültetett virágot illeti, a tiszteletreméltó főméltóságos segédkertész kartárs azt hitte, hogy gyom, s megszabadult tőle...

Azonban két hete kb. hatvan tulipán- meg egyéb hagymát ültettem el, de rájártak a rókák éjjelente, s miközben egy-két patkányt meglincseltek a kertünkben, a hagymaállományt is megtizedelték.

Hiába no, veszélyes környék, főleg éjszaka.

7 egyszerű dolog, avagy egyszer legalább legyünk már patrióták is

A napokban egy szokatlan kéréssel találtam szembe magam. Zsolt kérdezte, hogy mi az a hét dolog, ami tetszik Romániában. Hát, kerestem a Google-n, semmi. Kerestem a Wikipédiában, semmi. Na, mondom, kénytelen leszek magamtól ideírni valamit. (Nem biztos, hogy mind a hét összejön egy szuszra)

"Kedvenc városok" kategória
– Marosvásárhely. Dimbes-dombos, otthonos, mindenhez közel van, kivéve amitől távol, egyre csak szépül és: keresztülmegy rajta egy folyó.
– Nagyszeben. Tiszta város, szép építészete van és rohamosan szépül. Sőt, ebben az évben még Európa kulturális fővárosa is. Érdemes megnézni.

"Kedvenc természeti helyek" kategória:
– Békás-szoros és környéke: a Székelyföld (és Románia) Grand Canyon-ja!

"Egyéb jó helyek" kategória
– Az utolsó vendéglő jobbra Maros megyéből Beszterce felé: olyan ízletes paszulylevest életemben nem ettem, mint ott. Minden házi termesztésű és tenyésztésű benne, még a kenyeret is ott sütik saját búzából (ha azóta is úgy mennek a dolgok)
– Vármező, halászcsárda: a hely, ahol megszerettem a pisztrángot. Frissen fogott halból dolgoznak, ha kell akár te is nekiállhatsz pecázni, s elviheted vagy megsüttetheted. És mindemellé fejedelmi muzsdé.
– Királyhágó: egy fárasztó út közben tökéletes hely, hogy az ember megegyen egy miccset.
– Az új Parajd-Gyergyószentmiklós autópálya: habár nem az, de azért örülni lehet neki, mert sok-sok évig volt gödrös.

"Futottak még" kategória
– és végül, de nem utolsósorban a közlekedés: a söfőrök őrülten vezetnek, de legalább az út jobb oldalán

Probléma

-A probléma az, hogy ti emberek minden dologra azt mondjátok, hogy vagy igaz, vagy hamis.
-Mi, emberek???
-Elnézést, mi, emberek...
-Ez teljesen téves, kérem!
-De hát éppen erről beszélek.
-Nem teljesen, ha szabad megjegyeznem...
-Na ugye megmondtam.

Ratatouille - kedvenc részek

Említettem, hogy a kedvenc részeknek külön bejegyzést szentelek, és most idő is került rá.
Úgyhogy most leírom ezeket, és nem fűzök hozzá semmi kommentárt. Legyenek csak úgy magukban, beszéljenek önmagukról. Természetesen nem ez minden kedvenc részem, de hát nem vagyok videorekorder...

1. A film elején a kis séf azt mondja:
Újra át kell gondolnom az életemet. Patkány vagyok ... ami azt jelenti, hogy az élet nehéz.
2. Gondolatai az emberekről:
Az emberek nemcsak túlélnek vagy fennmaradnak. Ők alkotnak is!
3. Auguste Gousteau mesterszakács szelleme a kis séfhez:
Próbáld ki azt is, ami nem biztos, hogy sikerülni fog. [...] Csak saját lelked lehet a határ.
4. Gousteau az elkeseredett kis séfhez, aki azon kesereg, hogy mit vesztett:
-Ha azon keseregsz, hogy mit vesztettél, sosem fogsz tudni előre nézni. Menj fel és nézz körül!
[...kis idő elmúltával a kis séf a tetőn:]
-Hihetetlen, mindvégig Párizs alatt voltam...!

Ratatouille - benyomások

Itt Angliában csak most kezdték el vetíteni a Ratatouille-t (Lecsó magyarul), úgyhogy már az első nap siettünk megnézni.
Az általános benyomásom az, hogy minden korosztálynak megfelelő film, könnyed stílussal, humorral, jó grafikával, mondanivalóval. De nem ezért ültem le írni róla.
Van ebben a filmben valami egyszerre megnyerő és kihívó. Amíg a róla szóló cikkek legtöbbje a grafikát, a sztorit meg a humort méltatja (és ezzel pontosan azt teszi, amit a film "patkánylétként" ábrázol), addig én egy más megközelítésből azt szeretném bemutatni, hogy az egész filmen végigvonul egy mélyebb spirituális tanítás.
Ennek nem volt nehéz nyomaira bukkanni, volt elég sok érdekes párbeszéd (azt hiszem, ezeket a kedvenc részeket külön bejegyzésként fogom megírni). Viszont maga a történet fonala is szépen beleilleszthető a szentignáci lelkigyakorlatok négyhetes folyamatába (erről is külön írok majd). S hogy még érdekesebb legyen az egész, tartalmaz olyan elemeket, amelyeket melegen tudnék ajánlani mindenkinek, aki a lelkigyakorlatok elvégzésére "vetemedik", vagy az ignáci imamódot szeretné elsajátítani (egyre gyűlnek a külön témák, talált, süllyedt: ez is külön bejegyzés lesz:) ...csak hogy szervezzem meg a gondolataimat)

Indul a mandula!

Ha a pár nappal ezelőtti pangás után ítélném meg az évet, nagyot tévednék.

Kezd minden egyre intenzívebbé válni. Még néhány nap és az első esszét le kell adni, amihez olvasni kellene persze, aztán itt van a kert, amit gondozni kéne, egy-két blogbejegyzés sem ártana hetente, meg a mailgroup koordinálása ("kissé" forgalmasabb, mint az utóbbi...) is ott van, nem is beszélve kismillió egyéb dologról, lehetőleg egyenként London más-más kerületében, szóval: köszi szépen, megvagyunk. Ahogy lehet.
S még én panaszkodtam tegnapelőtt (nincs hogy tudjátok, nem írtam le), hogy nem látok elég sok motiváló tényezőt, ami kilendítene hétköznapjaim (jaj, de költői lettem egyszerre!) ... nem is folytatom.

Úgy néz ki, csak meg kell találni a megfelelő kérdést, s aztán jön minden csőstül:)

Dark Passion Play

Már bocsátassék meg, de most valami ilyesmit írok, mint alább. Erőst tetszett, nagyon megmozgatott.

Nem csodálkozom egyáltalán, hogy a Nightwish új albuma, a Dark Passion Play, két napra a megjelenésétől már dupla platina lett. Bevallom, voltak kételyeim, hogy Anette Olzon mennyire tud majd Tarja nyomába lépni, Tarjának ugyanis páratlan hangja volt (van) és szimfonikus-metál háttérrel ez még jobban kidomborodott. Anettenek kissé száraz a hangja, nincsen meg az a széles hangpalettája, mint az elődjének, viszont ez szinte észre sem vevődik. Az egész hangszerelés fenomenális, a dinamika magával sodró, de ezek mind kis szavak. Valójában az új album első hallgatásakor mozdulni sem tudtam! Rég nem adott zene ilyen élményt. Főleg az első szám, a The Poet and The Pendulum, amely a leghosszabb (14 perc) az eddigi Nightwish számok közül és egyben a legkomplexebb (öt alrész, mind eltérő, de összeillő stílusban). Hát Tuomas nem hétköznapi zeneszerző, az biztos. Látszik, hogy az élet nem állt meg Tarja távozásával.

És apropó Tarja! Freudi elszólásai vannak, versbe szedve, dalba öntve, neki is megjelenik egy albuma. Azt üzeni, hogy "nem haltam meg", "egyedül járok", "tövist rejtettem ágyad alá", stb. Nem akarok túlságosan sok mindent belemagyarázni, de aztán olvasom, hogy... hogy mégis igazam van. Sajnos. Amúgy érdekes klipp. Próbálkozik metálos lenni, de közelebb áll a pophoz, mint Anette. Erre most mit mondjak? Erősen bizonyítani akar, de neki is megváltozott az arculata.

Szerény véleményem szerint a Nightwish Tarja után gördülékenyebben haladt, mint Tarja a Nightwish után. Na de ezt lehet kommentálni...

Halhatatlanság

A média tele volt és még mindig tele van olyan fantasztikus sztorikkal, amelyekben a főhős, vagy valamely családtagja, kutyája, macskája halhatatlan.

Ott voltak a régi időg dzsinnes, ezeregyéjszakás szereplői, majd megjelent Superman, hamarosan Duncan McLeod, a hegylakó. Ő igaz, hogy meghalhat, de aztán feltámad. Begyógyul a halálos sebe, stb.

Most egy új jelenség, a "Heroes" terjed, érdekes szereplőkkel, amelyek közül az egyik nagyon gyorsan gyógyul. Leugrik az épület tetejéről, majd fél perc múlva eligazgatja csontjait, félresimítja haját, leporolja a ruháját és belemosolyog a kamerába, mintha mi sem történt volna. Ja, és a ruha nem gyógyul. Az marad vérfoltos, szakadozott.

Ez utóbbi gondolkoztatott el egyrészt azon, hogy az igazi feltámadás belülről történik, a ruha szakadt marad. A változós belülről indul. Jaj de szép gondolat! Nem úgy van?

Másrészt meg az érdekes dolgok mindig a halál körül történnek. Jön egy nagy változás és hipp-hopp, ott van hirtelen az új világ! Nem feltétlenül a túlvilág, de hát az ilyesmit ki tudná megmondani? ... Esetleg az a kisfiú, hogy is hívták, ott suttogta Bruce Willis fülébe, hogy "I see dead people!" (látom a halottakat)

S még elgondolkoztatott nem utolsósorban meg azon is, hogy ez mind szép és jó, de az életem még üresben is érdekesebb.

Fogjuk meg a problémát a gyakorlatiasabb oldaláról: azt hiszem, halandóság ide, halhatatlanság oda, nekem még mindig frászom van attól, ha mögöttem egy papírstanicli kidurran... Persze, persze, ártalmatlan, meg minden, de látnátok utána a szívritmusomat...

Zen mester

A tegnap olvastam egy nagyon jó sztorit, nem akarom úgy előadni, mint sajátomat, megadom a forrásoldalt is. Majdnem leestem a székről.
"Volt nekem még a '70-es években egy jó ismerősöm, a Peszmeg, akiből elhatároztam, hogy zen-mestert csinálok, ha törik, ha szakad - mármint a Peszmeg, mert ugye, az ember ne riadjon vissza az áldozatoktól.
A róla keringő történetek miatt helyeztem belé a bizalmamat. Az egyik történet szerint személyvonatra szóló jeggyel szállt fel a gyorsvonatra, és mikor a kalauz reklamálni kezdett, biztosította róla, hogy neki aztán igazán nem sürgős a dolga, menjenek lassabban, így behozhatják az árkülönbséget.
Máskor meg a büntetett előéletét firtató bírónak magyarázta el, hogy az csak rágalom, hogy ő be volt zárva, - az ajtó igen, de nem ő.
No, elhatároztam, hogy fölkarolom én ezt a Peszmeget, ezért megkérdeztem tole:
-No, Peszmeg, akarsz-e zen-mester lenni?
-Milyen zene-mester?- kérdi a jámbor.
-Nem zene, hanem zen. A zen-mester az egy japán bölcs.
-Aztán mit kell neki csinálni?
-Ha éhes eszik, ha szomjas, iszik.
-Aztán még?
-Kakálni és pisálni.
-Aztán ettől lesz mester? Gügye népek lehetnek, hallod, ha már ettől mester lesz közüllük valaki.
-Ez nem minden. - hűtöttem le Peszmeget. -Hanem, ha valaki kérdez akármit is, nehogy aztán értelmes választ merj adni !
-Miért, úgy ismersz ?
-Éppen hogy úgy. Szóval a kérdés meg a válasz között semmi összefüggés ne legyen. Szóval, ha megkérdezik toled, hogy hány óra van, akkor azt mondod hogy elhúztak a vadlibák, vagy valami hasonlót. Ha ezt csinálod, te leszel az első magyar zen-mester.
-Bajosan. - mondta Peszmeg.
Hát szóval erről is lecsúsztam. Pedig már láttam fantáziát benne. Mert az úgy van, hogy az első magyar zen-mester Bodóné. Az beszélt mindig a cserebogarak halhatatlanságáról, mikor a bor árát kérték rajta.

Így történt aztán, hogy Peszmeg barátom lecsúszott a Pátriárkaságról, a tudatlanok pedig csak hadd vitatkozzanak rajta, hogy vajon Terebess, vagy Mokusó Zeisler-e az első magyar zen-mester."


szöveg innen:)

Milyen a hangja, ha egy tenyér tapsol?

A világ egyik értelmezése szerint nem létezik több, mint egyetlen foton (fényrészecske), ami aztán eláre-hátra mozog az időben és átalakul mindenféle egyéb részecskébe, meg vissza, s továbbmegy.
Ha egy anyagi részecske képes ilyesmire (miért ne lenne?), akkor mire lehet képes a lélek?

Több lélek van, vagy csak "egy a Lélek"???

Párbeszéd indul

Úgy érzem, magyarázattal tartozom az előző kérdésemért.

Őszintén szólva, nem a filozófálgatás kedvéért írtam.
Nem is viccből.
Ami igazából motivált a kérdés feltevésében (teljes tisztelettel az előző bejegyzésekre nézve), nem a bizonytalanságok keresése, mert az -egyetértek- csőd, hanem az egy biztos dolog, ami, ha minden egyéb össze is omlik, az biztosan megmarad.
Ez fontos lehet olyankor, amikor a sok bizonytalanság már erősen szorongatni kezd, és motiválni tud a továbblépésben.

Engedtessék meg, hogy megosszak egy személyes élményt.

Pár évvel ezelőtt volt egy súlyos autóbalesetem. Hogy hogyan tudtam megúszni egy karcolás nélkül, azt csak a Jóisten tudja. Én nem. Azóta sem. Körülbelül két hónapon át abban a dilemmában voltam, hogy nem tudtam biztosra, hogy túléltem-e az esetet, vagy valójában meghaltam, és ami következett, az már a túlvilág. Ilyen esetekben, tudom, az ember megszűnik azon gondolkozni, hogy elméletileg milyen túlvilág(ok)nak kellene lennie, melyik vallás mit állít róla, de mivel elég sok valószínűtlen dolog történt velem, méghozzá sorozatban, a mérleg nyelve sehogysem akart semmilyen irányba se billenni.

Teljes bizonytalanságban voltam, mert bizonyos körülmények úgy alakultak. Nem én akartam ezeken gondolkozni, az élet hozta úgy.

Végül egyszer, épp egy vonaton ültem, hazafelé tartottam, arra gondoltam, hogy: egye fene! Nem lehetek biztos bizonyos dolgokban. De valamiben biztosnak kell lennem! Mi az a biztos pont?

Ott és akkor arra jutottam, hogy immár mindegy, hogy körülöttem a világ milyen, világ vagy túlvilág, az egyetlen biztos tény, hogy ebből kell kihozzak valamit! Innen kell kiindulnom és ebben a világban (akármilyen is legyen) kell megkeresnem a boldogságomat.

És ez volt az, ami megváltoztatta az életemet. A bizonytalanság csak arra jó, hogy keresővé teszi az embert. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy aki biztos valamiben, adja fel és legyen nihilista.

Ennek fontos szerepe volt az életemben ott és akkor.
Talán van olyan ember, akinek épp erre a kérdésre van szüksége. Nem vonhatom meg tőlük.

Az utam természetesen nem állt meg ottan, ez csak a kezdet volt. Van, akinek így indul, van, akinek máshogy. Mindenki egyedi.

Ami a fenti élményt illeti, az így megszerzett tapasztalat rengeteget segített szüleim halálának feldolgozásában. Még egy ok arra, hogy megpróbáljam, hátha van ott kint valaki, akinek segíthet.

Nekem akkor került egy válasz, egy más embernek lehet, hogy más válasz kerül.

Ezért raktam fel csak a kérdést, és elnézést, ha valakit ezzel megbántottam.

Kérdés a beszólások közül

Sok dolog van a világon, legalábbis sok dolgot érzékelünk.
Vannak dolgok, amelyeknek létezésében kételkedünk, vannak, amiknek létezésében biztosak vagyunk.

De vajon, ami biztos, tényleg biztos?
Mi az a minimum, aminek lennie kell?

Mi az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos lehetsz?

Feladvány 2.


Ha volna egy lehetőséged, hogy garantáltan választ kapj egy kérdésre, milyen kérdést tennél fel?

Feladvány

Tekintve az előző bejegyzést, van egy érdekes feladványom.
Kíváncsi vagyok a hozzászólásokra.

Tehát:
Egy vállalkozó kedvű fiatalember úgy dönt, hogy visszautazik az időben.
Kiválasztja az időpontot: harminc évvel megy vissza.
Megtörténik az utazás, ideiglenesen letelepedik egy kis városkában, nehezen tudja megállni, hogy ne tegyen sportfogadásokat, merthát minden eredmény a kisújjában van. Ok?
De nem ez a lényeg. Ugyanis egy bizonyos idő után megismerkedik egy szimpatikus lánnyal.
A dolgok itt kezdenek érdekessé válni. Hamarosan gyerekük születik, aki örökli a nevét, ám itt a dolgok kezdenek komplikálódni. Lassan gyanús lesz az egész helyzet és felveszi a kapcsolatot a jövővel, vissza akar térni, mielőtt több bonyodalmat okoz.
Mi volt ez a bonyodalom?
Rájött, hogy ő saját magának az apja.

Namármost, mielőtt a kérdést néznénk, lássuk, milyen szempontból lehetne elemezni a témát.
A fizika szempontjából: lehetséges-e ez az utazás? Nem erre vagyunk kíváncsiak, elvégre semmi ismert fizikai törvény nem tiltja. Csak még nem tudni, hogyan. Mondjuk, abban az időben, ők tudják.
Erkölcsi szempontból: kissé bonyolult, ne menjünk bele.
Filozófiai szempontból: vajon lehet-e ugyanaz a lélek egyszerre két helyen? Mondjuk, ez is érdekes, de most nem ez érdekel.

A fő kérdés genetikai eredetű:
Ha egy gyermek génjei mindkét szülő génjeinek a keveréke, akkor hogyan lehet, hogy a gyermeke csak az apja génjeit örökölte? Milyen megoldást fogadhatunk el erre a helyzetre és ennek a megoldásnak (mert van iyen, csak a következő bejegyzésben írom le) milyen következményei vannak a fent említett szempontokra?

Addig nem ujítom az oldalt, amíg legalább öt hozzászólás nem lesz:)

What the bleep?

Mondhatnám: végre, épp ideje volt!

Nem a napokban, ünnepélyes keretek nélkül megnyílt Észak-Nyugati átjáróra célzok, habár az is érdekes fejlemény, hanem oxfordi fizikusok eredményére.

50 éven át Everett feltételezése, hogy valójában egy olyan világban élünk, amely minden pillanatban sokadmagára szakad szét, megmaradva egésznek mindegyikben, mosolyt fakasztott a gondolkodók arcán és a "hülye, nonszensz ötlet, tehát utálom" reakciótól kezdve a szimpla "utálom"-ig mindent kapott már.
A fent említett srácoknak azonban összejött egy oyan matematikai leírást összehozni, amely szépen leírja ezt a folyamatosan szerteágazó valóságot és közben ügyesen produkálja a valószínüségi számokat, mint másodlagos terméket, illúziót. Azt hiszem, épp most mutatják be a munkájukat Kanadában egy konferencián.

A témának "kissé" érdekes implikációi vannak, kezdve azzal, hogy minden pillanatban az én egyediségem két egyenértékű valósággá válik, azon keresztül, hogy minden lehetséges esemény bekövetkezik, egészen addig, hogy végtelen párhuzamos univerzum létezik. Gondoljunk csak bele, hány fogalmunkat kellene újraértelmeznünk? Szabad akarat, remény, felelősség, valóság, figyelem, nézőpont, idő, emlékezet, stb. Éppen ezért még az élvonalbeli kutatók számára is őrjítő ötlet. A következményekbe nehéz belegondolni. Pedig érdemes lenne.

Mindez szép munka tud lenni. Vannak már emberek, akik ezzel foglalkoznak, de kevés az, aki vallásos alappal rendelkezik. Ahogy a régi típusú vallás-tudomány párbeszéd szerény véleményem szerint már évek óta halódik, itt volna egy igazán érdekes, igazán fajsúlyos téma. Szóval: hajrá fiúk! Hajrá!

Á, az az érzésem, hogy csak magamban beszélek.

Unom annyiszor ismételni magam, de muszáj: én megmondtam előre...

Az igazi kérdés, hogy a címben említett klasszikust idézzem:
"How far down the rabbit hole do you want to go?"
(Milyen mélyen vagy hajlandó belemenni a nyúl üregébe?)

Újabb bizonyíték!

...arra, hogy a Nap nyugaton nyugszik, az óceán fölött (mögött).

Ez csak egy a sok napnyugtás kép közül, mert nem tudtam betelni velük. Minden egyes napnyugta minden percében egyedi. Igaz, hogy mindez egy kissé szeles, hűvös idővel párosult, néha még az eső is esett, de a víz élvezhető volt annak dacára is, hogy az első két percben nem tudtam eldönteni, hogy ez most folyékony jég, vagy csak én vagyok túl vékonyan öltözve. A két perc után már bemelegedtem, tahát csak én voltam túl vékonyan öltözve.

Nagy élmény volt, mert utoljára öt éves koromban láttam a tengert, meg ekkora hullámokat, meg ilyen fényhatásokat. Nem mindig ilyen a tenger, sokszor hosszú ideig kell nézni, amig megmutat valami fantasztikusat magából. Én nem halászok, de ezek a fotók hasonló élménnyel töltöttek el, mintha egy nagy halat fogtam volna. Volt olyan nap, amikor a napnyugta volt a legelső alkalom, hogy meglássuk a Napot, de az aztán káprázatos volt, pótolta az egész napot!

Az előző bejegyzésben megemlítettem koszorús költőnket, akinek nevével fémjelzett utcában volt szerencsém lakni, mert Walesről ő jutott eszembe legelőször. Akkor nem is gondoltam volna, hogy látni fogom a (tudtommal) egyetlen angol építésű walesi várkastélyt, Conwyt, amit éppen Edward király (angol király, az, amelyiknek az a fakó lova volt és léptetett vele) építtetett. Útban arrafelé elmentünk Wales legmagasabb hegye, a Snowdon mellett (ha valaki nem így tudja, kommenteljen egyet s rögtön átjavítom).

Mi tagadás, lehet, hogy eléggé meggondolatlanul, de az első perctől kezdve szívembe zártam a walesi tartományt... csak ne volna olyan hideg, mint otthon...

Virágzik a yukka

Van egy jukka a kertünkben és ma, rózsametszés és fűnyírás közben észrevettem, hogy két lilás nyúlvány emelkedik ki belőle.
Egy-két napja még nem volt ott.
Nem volt alkalmam lencsevégre kapni, úgyhogy ezt a képet gugliztam hozzá, hogy legyen valami ábra róla.

Mi tagadás, erősen meglepődtem, ugyanis ez nem az a fa, ami egy átlagos gyergyói háztartásban megtalálható, de néha látni emitt-amott a nagyvilágban, főleg Mexikóban (ahol tudtommal még nem jártam - de lehet, hogy tévedek), tehát ha egyáltalán láttam is, virágozni még soha.

Hamar megtudtam, hogy bizonyos idő múlva nagyon szép fehér virágja lesz. Na, ezt nem merném borítékolni, de mindenképpen eredeti fotó lesz róla!
Nagy megkönnyebbülésemre ez nem a következő héten fog bekövetkezni, hanem, mondjuk, két-három hét múlva.

Ami nagyon jó, ugyanis egy hétig távol leszek (még távolabb), Barmouthban, a walesi tengerparton, egy pillanat erejéig megemlékezve egykori iskolámról (ja, ez nem az...), Arany Jánosról, aki - remélem- nem forog sírjában, hogy valamikor egy róla elnevezett utcában laktam.

Jut eszembe, épp ideje volt vizet látni, ilyen nagyot. Ha jól emlékszem, utoljára 21 éve láttam tengert. Amolyan igazán vizeset.

Eszembe jut a rövid párbeszéd két székely ember között, akik a Holt tengeren sétahajókáznak. Aszongya:
-Ne te Estány, mennyi víz!
-Az semmi! Még mennyi van alatta!

Virágot ültettem

A mai nap csúcspontja az volt, hogy az egyik konyhai dolgozótól kaptam egy virágot. Magyarul nem jut eszembe a neve (nem is biztos, hogy tudom...), angolul foxglove. Találtam is egy jó fotót róla a neten.

Azt mondta, hogy árnyékos helyre kell ültetni, és hamar sok lesz belőle.
Körültekintően kiválasztottam a helyet, előszedtem az ásót és egy kis árkot ástam neki.

Szépen elplántáltam, most megvan a saját helye, s majd ha kivirágzik, kissé megkapálom körülötte a földet, hogy legyen hová a magjait elhullassa.

Nem tudom, ez mikor fog bekövetkezni, mert még zöld növény, kb. úgy néz ki, mint egy kis fej saláta, de figyelni fogom!

Együtt-Létezés

Tegnap este ráébredtem arra, hogy az én életem nemcsak Attila életéről szól. Szól még sok mindenkiről, akit közel érzek magamhoz. És még sok mindenkiről, akiről nem is tudok.

És ezen személyek közül Attila csak egy.

Nem arról beszélek, hogy egy ember végső soron saját tapasztalatainak összege.
Nem arról beszélek, hogy sok ember emléke él bennem, aki fontos volt számomra.
Nem arról beszélek, hogy sok embert magamban érzek, hogy megvan a helyük a szívemben. Nemrég még így láttam.

Inkább arról, ahogy a fa ágai együtt léteznek.
Ahogy az óceán hullámai egymásba folynak.

Ahogy a törzs érzi ágait, tudatában van ágainak.

Jelentés

Szóval volt egy kis időm és benéztem a pokolba.

Tényleg nagy a bűz, nem is tudnám beazonosítani. A zaj is nagy volt, váltakozva elviselhetetlen csenddel.
A hőmérsékletről nem lehetett megállapítani, hogy nagyon forró, vagy nagyon hideg.
Amikor azon spekuláltam, hogy ha túl forró, akkor itt minden kvark-glüon plazma volna; s ha túl hideg, már rég nullponton volnánk és csak kvantumfluktuációk léteznének, azzal kellett szembesülnöm, hogy sajna nem így működik. A mi világunk is furcsa, de ez...

A fényről sem lehet pontosan megállapítani, hogy mi is akar lenni és mit is akar tenni. Nem is annyira fény volt, mint nehéz anyagi részecskék zápora.
A légnyomásról nem is beszélve. És még huzat is volt...

De: nem láttam senkit. A fedélzeti napló utolsó bejegyzése: "Felavatva: ...dátum...".
A napló vadiúj, én lehettem a második, aki kinyitotta.

Szétnéztem. Sehol senki. Sehol egy rejtett kamera.

Magamra néztem... és én sem voltam ott.

A tegnapi filmről még, ha szabad...

Elgondolkodtam, hogy valójában senki sem mondhatja azt, hogy amúgy rendesen, istenigazából rálát a dolgokra... A filmben szereplő lány lehet akárki, a tettei lehetnek akármelyikünk tettei, a lényeg az, hogy mind egy cipőben járunk.

Mindenkinek, akármit is tegyen, részleges marad a látása, s amig gondolatai, érzései, elképzelései vannak, addig illúziói is lesznek.

Néhány hónapja valakitől kaptam egy nagyon elgondolkoztató kérdést, ami jó ideig nem hagyott nyugodni. A kérdés egyszerű volt és a lényeg, hogy rávezetett, hogy számomra az élet: együtt-létezés. A válasz friss íze sokáig a számban volt, most megint előjött.

Ha élni akarok, nem kell mindent minden lehetséges szempontból megismerjek.
Nem kell teljes látásra szert tennem.
Nem kell harcolnom illúzióim ellen.

Nem kell. Ha jön, jön. De nem kell.

Akkor mi kell?
Merjek együtt létezni a korlátolt látásmódommal és új oldalait fogja felfedni előttem.
Merjek együtt létezni illúzióimmal, és esélyt adok nekik, hogy ha eljön az idő, színt válthassanak.

A gondolatsor folytatása nem az én dolgom.
Mindenki törődjön a maga dolgával.
Az én dolgom, hogy lefeküdjek, s aludjak, mert már éjfél van és álmos vagyok.

Atonement (a film magyar címe: Vágy és vezeklés)

Tegnap megnéztük az Atonement c. filmet, kissé hosszú volt, nagyon fáradt voltam, de azért azt hiszem, a lényeg átjött. Anélkül, hogy valakinek is el akarnám rontani az élményét, amit a film adhat, pár gondolatot vetnék papírra azokból, amelyek az este fogalmazódtak meg bennem.

A film egy kislány szempontjából mutatja az életet. Sokszor azt sem lehet tudni, hogy milyen sorrendben történnek az események, jelezve, hogy az igazi történésekből milyen szikrák maradtak meg intenzíven benne, de azért ez a jelenség nem éri el a Memento c. film kuszaságát.

Ugyanakkor nagyon tisztán látszik, hogy milyen a kislány kapcsolata a valósággal, és ebből a torz felfogásból, részleges megértésből hogyan akar kihozni egy szerinte megfelelő, lányregénybe illő életet, visszafordíthatatlan folyamatokat indítva el.

A film vége is tartogat meglepetéseket, amelyek teljes összhangban vannak a fenti észrevételemmel, ennél konkrétabbat nem mondhatok. Esetleg csak annyit, hogy még átütőbb lesz tőle a film.

És hogy mi fogalmazódott meg bennem?

Vajon elmondhatjuk magunkról, hogy úgy látjuk a dolgokat, ahogy azok vannak?
Szent Pál szerint még csak tükör által, homályosan látunk.
Akkor milyen jogunk van változtatni azon, amit nem is ismerünk?

Ugyanez párbeszéd változatban, amint tőlem várható volt:

-Ne törekedj megváltoztatni a valóságot.
-Miért, mik a veszélyei?
-Abban a pillanatban, amikor megkíséreled, elveszted a kapcsolatot vele.

Párbeszéd 3.

– Igyekszem felszámolni minden illúziómat, hogy amit látok, az a Valóság legyen.
– Akkor a tied a legnagyobb illúzió.
– Miért?
– Mert azt hiszed, hogy ha kizársz valamit a Valóságból, valaha is teljesen fogod látni azt.

Párbeszéd 2.

– Illúzióid felszámolása csak egy kis lépés, és nem a megvilágosodás felé vezető út.
– Akkor hova vezet?
– Még több fájdalomhoz.

Párbeszéd 1.

– Csak egyre kérlek, imádd Istent, és ne bálványozd!
– De hogyan lehet Istent bálványozni? Nem az a bálvány, ami Isten alatt van?
– De igen. Isten alatt van, és te kinevezed Istennek.

Az Idő születése

Ott voltam amikor
az Idő született.
Parányi
volt.
Elfért a
tenyeremen.
Oldalról nem látszott.

Túlvilág 2.

Ha kétvilági állampolgár vagyok, akkor tulajdonképpen miért állok sorba vízumért???

Túlvilág 1.

Egy lélek érkezik a Mennyország kapujához.
Mielőtt megtenné a döntő lépést, gyorsan megigazítja a nyakkendőjét, elvégez egy utolsó lelkiismeretvizsgálatot, a biztonság kedvéért elmond egy „Most segíts meg Máriát”, majd odalép az ott álló szenthez:
–Szent Pétert keresem, hol találhatom?
–Én vagyok – válaszolta az.
–Péter? De hát hol van a kulcsod? A Mennyország kulcsa…
–Lent a pokolban.
–És az ő kulcsuk?
–Az meg nálunk.
–És mégis, így, kulcs nélkül hogyan tudtok közlekedni, hogyan tudtok embereket beengedni?
–Pofonegyszerű! Mi mindig nyitva tartunk!

A gondolatokról (III.) – meg az érzésekről

Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon az, ahogyan a gondolatokat megtapasztaltam, általánosítható-e az érzésekre... Ha az Életről van szó, sosem lehet tudni. Akkor sem, ha tegnap biztos volt.
Szóval, csak ültem a kerti székben és nem tudtam, fölötte kellene-e legyek a most intenzíven bennem lévő érzésnek, vagy mártózzak meg benne. Ha az egyiket teszem, vajon nem bújok el a másik elől? De mivel ezt nem lehet eldönteni eldöntés nélkül, úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak közelebbről.

Ahogy közelebb kerültem hozzá, úszni kezdtünk egymásban. Lassan belé kerültem és ő belém.

Ahogy egymásba kerültünk, lassan megszűnt köztünk minden különbség.

Ahogy megszűnt minden különbség, hirtelen megjelent mellettem, rajtam kívül, de a lehető legközelebb! Mint ami mindörökké részem.

És aznap este azt mondtam magamnak:
Ha rajtad kívül van, miért mondod, hogy "megérintett"?
Ha benned van, miért mondod, hogy "szemléled"?

A gondolatokról (II.) – költői kérdések

Most egy kis trükkel áttérek egy következő szintre. Einstein száz éve a speciális relativitáselméletről az általánosra áttérve hasonló trükkel élt. Feltételezek egy interakciót a mozgó rendszer és egy másik rendszer között.

Magyarul: mi van akkor, ha ugyanabba a felhőbe nem egy, hanem kettő, vagy –ne adj' Isten– több repülő megy bele?

A másik repülő megjelenése vajon arra készteti-e az első pilótáját, hogy a felhőt a másik produktumának tekintse?

Mennyiben befolyásolja a kondenzcsík észrevétele a felhő létezését?

Mennyiben befolyásolja a szavak értelmezése az igazi jelentés felfogását?

Ide valami jó cím jönne






Rövid leszek: kezdek nem kiigazodni magamon.
Talán ideje volna feladni a próbálkozást, s megadni a tiszteletet annak, ami végtelen.

A gondolatokról (I.)

Valahogyan az a gyanúm támadt, hogy a gondolataim nem is az enyémek, hanem csak egyszerűen vannak, én meg meg-meg mártózok bennük, mint egy repülőgép egy felhőben. Lehetek a felhők alatt, felett, között, és mégsem vagyok a felhő.

Amikor erre a gondolatra kezdtem figyelni, fokozatosan minden kezdett kitisztulni, mint amikor a szél szétfújja a ködöt.

Amikor arra figyeltem, hogy hogyan oszlik szét (nem a legjobb szó, inkább csak "máshol kezdett el létezni"), fokozatosan kezdett kiderülni.

Amikor arra figyeltem, hogy hogyan derül a belső égbolt, minden gondolat, ami átcikázott rajta kezdett idegennek tünni. Rengeteg gondolat volt saját magamról, másokról, arról, hogy miért jobb Attilának leni, mint másnak, miért roszabb ugyanez, ha máshonnan nézem, és azt láttam... hogy mindez idegen volt.

Valóságos, de idegen. Rengeteg dolog, amit addig magamként ismertem, kiderült, hogy csak egy gondolat valakiről, valakitől... Az, akit önmagamként ismertem, semmivé foszlott.

Hozzá kell szoktatnom magam ahhoz, hogy nem birtokolhatom a gondolatot.
Mert nem zárható be.
A gondolat határtalanabb.
Nincs sem alattam, sem felettem.

Csak egyszerűen más.

A világ ura

- Szóval te vagy a Világ Ura, te uralod a világot.
- Igyekszem nem uralni - mondta az öreg mosolyogva.
- De minden döntésednek óriási következményei vannak, sokmilliárd ember sorsa függ a te döntéseden, szerte az egész galaxisban!
- Emberek? Hol? Én csak titeket látlak. Lehet, hogy a többiek nem is léteznek. Én csak ebben a kis viskóban vagyok biztos, ebben sem egészen. Csak azt hiszem, hogy látom, csak azt hiszem, hogy hallak titeket. Végtére is, megeshet, hogy az egész csak az elmém szüleménye...
- De értsd meg, az Univerzum végtelen, és minden döntésed ennek a végtelennek az életét befolyásolja!!!
- Tévedsz. A szemeim és a füleim, ők az én univerzumom. És én csak az én univerzumomról döntök...
(Douglas Adams után szabadon, emlékezetből)

A boldogság kék madara

Ha azt mondják, bolond vagy, netán más bolygóról jöttél, sose bánd!
Vannak dolgok, és ezek a legfontosabbak, amiket csak a bolondok értenek.
Vannak dolgok, és ezek a legszebbek, amelyeket csak azok tudnak észrevenni, akik nem e világból vannak.

Rejtő Londonban

Két óra között leültem egy padra a parkban.
Tőlem tíz méterre két hajléktalan folytatott valami nagyon érdekfeszítő diskurzust. Mindkettő vastagon volt öltözve, dús szakálluk volt.
Aztán épp előttem haladtak el, és az egyikük megszólított. Valahogy megérezhette, hogy eszem ágában sem lesz elkergetni, és mint egy régi ismerőssel, elkezdett beszélgetni. A különbség talán csak annyi volt, hogy nem voltunk régi ismerősök és ez lehetővé tett számára, hogy kérdéseket tegyen fel. Az egész beszélgetés hármunk között elég oldott légkörben zajlott, gyorsan végigfutva pár témakört, röviden kitérve a Brunei Building bejáratára festett zenész kilétére meg Elvisre, hogy milyen jól énekelt, meg játszott a gitáron. Mindez röpke öt perc alatt... Rejtő Jenő szokott ilyeneket írni.
Bevallom, amilyen valószínütlenül kezdődött meg folytatódott, épp annyira volt mai napom csúcsa. Eddig legalábbis.
Amint visszatértem az órára, széles mosoly volt az arcomon, talán feszítővassal sem lehetett volna leszedni:)
Tényleg olyan volt, mint valami régi jó baráttal futni össze, itt, távol minden olyan ponttól, ami valójában közelebb van, mint gondolnánk;)

Kert

Szombaton és ma egy "kicsit" kertészkedtem.
Sikerült kikapcsoljon, elég szép a kertünk, s lasssan még szebb lesz:)
Elég rég nem volt lenyírva a fű, a bokrok meg a sövény sem volt megnyesve idén. Ami kár, mert amúgy egy gyönyörű hely, de most már jó kezekben van:)

Crossing the Event Horizon (Túllépni az eseményhorizonton)

És azok kedvéért, akiknek az EGÉSZ kell, itt van a majd két órás anyag.
(igazából csak magamnak rakom ide, hogy később is megkapjam)
Tehát:
Nassim Haramein - Crossing the Event Horizon (Túllépni az eseményhorizonton)

Nassim Haramein

Ha hiszitek, ha nem, ma egyáltalán nem volt szándékomban itt a helyet fölöslegesen tölteni, de muszály volt. Immár harmadszor is.
Az illető egy fizikus, Nassim Haramein, azt allitja, hogy a tömeg nem csak meggörbiti a teret, hanem meg is csavarja, és ez az eredete a spinnek és minden dolgok forgásának.
Mond még más érdekes dolgot is: pl., hogy az Univerzum egyszerre tágul és húzódik össze, meg, hogy minden pont minden pillanatban teremtődik, meg, hogy Egy vagyunk, stb. Ha valamit kifelejtettem volna, lényegtelen, úgyis tudjátok:
Minden tudás Bennetek van:)

Miért ne?

Tényleg vannak fura dolgok. Amint pár bejegyzéssel alább leírtam, ha nyitott vagy, valóságod szétesik, kifordul, majd újra összeáll. Íme egy példa:
Ez egy nagyon érdekes gondolat: az a kijelentés, hogy az anyag jelenlétében a téridő torzul, egyenértékű azzal a kijelentéssel, miszerint a téridő jelenlétében az anyag tágul.
Íme egy ötlet, ami teljesen más megvilágításba helyezi a gravitációt! Szerintem egészen eredeti. Aki nem így gondolja, az szóljon. Aki meg szintén így, az is.

Ahogy a dolgok vannak

Az alábbi filmecske arról szól, hogy az anyag nem úgy viselkedik valójában, ahogy a józan ész diktálná.
Az anyag nem részecske, nem is hullám. Valami teljesen egyéb. Talán nincs is.
Mindenesetre van, amikor anyagként, van, amikor hullámként viselkedik.
Az oka, amiért ideraktam, nem tudományos ismeretterjesztés. Életem egy fontos szakaszát jelképezi, amikor teljesen átalakult a világnézetem és a hitem.
Ekkor jöttem rá, hogy semmi sincsen.
Csak a Lehetőség létezik.
És a Lehetőség kölcsönös befogadása kettő vagy több Lehetőség által az, ami megtapasztalhatóvá teszi azt, ami lehet.
Ez engedi meg, hogy valaki, aki lehet, létezőként tapasztalja meg önmagát.

Erős idegzetűeknek

Tényleg nem érdemes mindent készpénznek venni.
Egy kérdés forog a fejemben: hányszor lehet megélni ugyanazt a pillanatot?
És mielőtt valaki rávágná, hogy"egyszer, mert attól pillanat a pillanat", gondolkodjon csak el, hogy ez nem is olyan biztos. Az is megeshet, hogy ezt a pillanatot már hatvanadszor éled meg, mert újra és újra esélyt akarsz adni magadnak, hogy megértsd e fontos sorokat.
Az is lehet, hogy már meghaltál és amit most életként tapasztalsz, az "csupán" a film, ami lepereg előtted, természetes gyorsasággal. Ebben az esetben már rég megtörtént az egész életed. Már "rég" időn kívül vagy...
Gondoltál már erre a lehetőségre?
Csak azért kérdem, mert nem csak ez van, még sok-sok más lehetőség is létezik, és közülük rengeteg rendelkezik azzal a képességgel, hogy összetörje a valóságodat, majd kifordítsa, s végül újra összeragassza.
Csak nyitottnak kell lenni a lila napra és az arpan alil.
Szép napot:)

Csak be ne ázzon!

Tegnap egy olyan eső kezdődött el itt Londonban, hogy ihaj! Sőt: csuhaj! Minden csurom víz, sehol és semmit nem lehet szárazon megúszni.
Amikor ezen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy szerencsére nem papírra írom a naplómat, hanem elektronikus blogom van. De sosem lehet tudni... Manapság minden lehetséges.
Mindenre gondolni kell, nem engedhetjük meg berögzött elképzeléseknek, hogy átvegyék fölöttünk az irányítást.
Hogy is mondjam... akár a blogom is beázhat, felülről vagy akár alulról! Az meg rövidzárlat. Vagy rosszabb.
Mentsük, ami menthető!

Amint a mellékelt ábra mutatja...

Ma reggel kezdődött: egy enyhe fájdalom jelentkezett a nyakamban, kb. az első csigolya magasságában, jobb oldalon. Valamiféle hülés lehet. Vagy valami féle egyéb dolog. Mindegy.
Vacsorára már nem tudtam mozdítania nyakam, úgy ettem, mint egy felső osztálybeli uraság, vagy egy alsó osztálybeli fellengős. Valójában nagyon jó mulatság volt, s mivel nem tudtam a fejemet rázni, hogy "köszönöm, többet nem kérek", a szám meg tele volt, Paul megtanította, hogyan kell süketnéma jelbeszéddel tudtára adni valakinek (aki érti).
Találtam egy elég jó fotót a múzeumiak között, amely nagyon szépen ábrázolja az egész helyzetet. Immár tudom mondani, hogy "amint a mellékelt ábra mutatja".

Múzeum-élet

Eszembe jutott a látogatásom a híres British Museumba. Egyenesen az egyiptomi tárlat felé irányítottam lépteimet, pár fényképet akartam készíteni.
Figyeltem magam.
Megmutathatnám a képeket apámnak. Szereti az ilyesmit. Emlékeztetem magam, hogy már nem él. De még fényképezgeti bennem a kedvenc témáit. Csinált pár fényképet. Engedtem.
Aztán azt mondtam, ha élne, nem vettem volna észre magam. Játszodtam volna a távoli gyerek szerepét, aki képeslapokat küld haza azokról a helyekről, amiket azért látogat, mert másvalaki kíváncsi a képeslap-változatra. Pontosabban: azt gondolja, hogy kíváncsi.
Azt hiszem, a Big Ben, a Tower Bridge, Nelson oszlopa jól megvannak egyelőre ott, ahol vannak. Ha vannak egyáltalán.
Én is, köszönöm, jól megvagyok.

Nagy utazás


A napokban olvastam valami érdekes sci-fit, és rátaláltam a következőre:
"Az Univerzum nagyon fura hely. Minél gyorsabban és minél távolabbra utazol, annál inkább ugyanott maradsz. És minél inkább ugyanott maradsz, annál gyorsabban és messzebbre utazol." (Douglas Adams)

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger