Prime Directive

Egy kis etika, így a két ünnep között.

A Star Trek világában az Elsődleges Irányelv megtiltja Picardnak, hogy beleavatkozzon egy civilizáció életvitelébe, hogy rákényszerítsen egy életrendet, ha azok nem kérik azt kifejezetten.

A Star Trek TNG sorozat első évadában (ep.8, Justice) Wesley Crushert halálra ítélik egy bolygón, mert fűre lépett. Picard nem avatkozhat be az elítélő kultúrába. Nos, let me be the Devil's Advocate, ebben a helyzetben, ha a kimentés mellett döntene, nem Picard avatkozna bele egy másik kultúra értékrendjébe, hanem azok avatkoznának bele az övébe. Ha az erdőben egy vaddisznó csörtet felém és nálam puska van, lelövöm. Ugyanakkor nem akarok a vaddisznóra ráerőltetni egy olyan kultúrát, amire nincs megérve, nem rakok eléje tányért és ezüstkést meg villát... Nem akarom ráerőltetni, hogy támadás előtt szándékát lefaxolja nekem. 

Röviden, szükséges megkülönböztetni a mások életébe való beleavatkozást a mások által átlépett határvonaltól. 

Az epizód végét még nem láttam, azért vontam le egy következtetést még azelőtt. 

Szórakozom.

Magamban.

Picard megoldása: "There cannot be justice as long as laws are absolute" (Nem lehet igazság mindaddig, amig a törtvények általánosak és örökérvényűek). "Even Life itself is an exercise in exceptions" (Az Élet önmaga is egy gyakorlat a kivételes helyzetekre).
Riker hozzáteszi: "When has justice been as simple as a rule-book?" (Mikor volt az igazság egyszerű, mint egy szabálykönyv?)

Költői, de lehetett volna még bontani a témán. Kár, hogy szorította őket az idő...

Két hét bontás után

Volt egy félig leégett motel hául az udvarban. Ex-motel. Két hét bontás utáni állapot. Azt hiszem holnap ki sem mozdulok a házból, ugyanis ma sikerült segítséggel a fölldel egyenlővé tenni. A filmen a tegnapi állapot.

Klínáp log 2 – Amit tanulni lehet (ha már az alvás nem jött össze...)

Fizikai, matematikai, egyéb, valamint még felfedezésre váró kifejezések, mennyiségek és állandók, melyekkel ilyenkor találkozni lehet.

Extra dimenziók – Az a jelenség, amivel akkor találkozik a kutató, amikor számításai szerint a házban tárolt kacatok mennyisége legalább 10 további térbeli kiterjedés létezését feltételezi, melyeket kísérletileg lehetetlen kimutatni, de az egyenletek ezek nélkül nem működnek.

Pi – A klasszikus meghatározás szerint a kör kerülete és átmérője közötti arányt fejezi ki. A zsidók szerint ez az arány három volt, mert többet nem akartak adni érte, mások szerint több, de valami csoda folytán egy liciten sem érte el a négyet. Jelen esetben a Pi a ház kerülete és elválasztó falainak aránya, figyelembe véve az extra dimenziókat. Pontosan kiadja a helyiségek számát, ide csak harmincegy tizedes pontossággal írom le, ötnél tovább úgysem olvassa el senki: 3.1415926535897932384626433832795.

Avogadro-állandó – egységnyi helyiségből kitakarítandó elemek száma, legyen az gombostű vagy bútor: 6.023x1023.

KW – KilóWatt, vagyis az egyedül végzett munka mennyisége. A segítséggel végzett munka a FélkilóWatt, amint neve is sugallja, kicsivel könnyebb.

Grantotál – a Pi és az Avogadró szám szorzata. Amíg a KilóWatt az elvégzett munka mennyisége, addig a Grantotál az elvégzendőé. Rendszerint brutálisan alábecsült mennyiség, jelenlegi értéke 1892181255257132467526050.1097492.

Quark-állandó – Quark egy ferengi báros a Deep Space 9 fedélzetén, ő fogalmazta meg egyszer, hogy „The only constant in the Universe is that females are trouble” (az Univerzum egyetlen állandója, hogy a nő csak gond).

Relativitáselmélet (most ne kekeckedj, hogy melyik, meg vagyok értve?) – Einstein híres felfedezése, miszerint a Quark-állandó relatív és megtévesztő, legtöbbször negatív értéket is felvesz, valamint értéke attól függ, hogy ki mondja, kinek, mikor, miért, és amúgy is, inkább sepregetett volna, a Grantotált csökkentendő.

Mörfhekk – Murphy közmondással meghekkelt törvénye: „Amit ma feltörhetsz, tegnap más feltörte.”

FTSE (Family Treasure Stock Exchange) – úgy ejtik, hogy „futszi”, és ideális esetben a Grantotál mennyiségével egyenes arányban hoz a konyhára. Valós helyzetekben viszont beszorzandó a Quark-állandóval, amiről a relativitáselmélet óta tudjuk, hogy legtöbbször negatív értéket vesz fel és gyöke imaginárius szám.

FT – kincshalmaz, amivel elvileg a futszin lehet kereskedni, értéke a Grantotál és a Mörfhekk szorzata.

Idő1 – A legkorszerűbb elméletek szerint* minden őt megelőző extra dimenziónál extrább dimenzió, legfőbb jellemzője, hogy telik. Továbbá fölöttébb érdekes, hogy a Mörfhekkel integrált Grantotállal szorozva ugyanúgy kiadja az FT értékét, mintha csupán a relativitáselmélettel normalizált Quark-állandót dobnánk be tetszőleges egyenletekbe és adnánk hozzá ízlés szerint sót, borsot.

Idő2 – az Idő1 kezdete óta filozófiai viták tárgyát képező, részben valós, részben szubjektív jelenség.

Idő3 – az Idő1 telésének egyik külső megnyilvánulása, lásd: „Szép időnk van ma.”Amennyiben ez tényleg így is van, lehet az Idő2-ről filozofálni, amennyiben a KilóWatt engedi.

Idő4 – „Mint a tenger”, mégis eltörpül a Grantotál mellett, mert az viszont „mint az óceán”...

Idő4 – 6:51am. Kéne aludni legalább egy órát*, lásd: Idő3

*szerintem

Klínáp log, stardate 47563.4

Mert jobb ötletem nincs, mint röhögni.

n. nap.
Érdekes dolgok ezek a kapcsolatok. Az egyik ablakkeret úgy tűnik beadta a válópert a fallal. Mondjuk, én is ezt tenném, ha én lennék az ablak. Vagy a fal... A másik ablakkeret? Azzal még nem vagyok olyan viszonyban, hogy ilyenekről beszégessünk.

n+1. nap
Régészeti ásatásaim során rátaláltam a Google Calendar elődjére, a Cetli 0.98, béta verzióra. Történelmi ereklye. Az egész családi históriát nyomon lehet követni. Ennyi erővel blogolhattak volna, most ki lehetne adni mint könyvet. Keménykötésűt, mert kemény dolgok*. "Hónap talákozni XY-al. Mekkérdezni tőle hogy ejti a nevét. Továbá szólni neki hogy bajok lesznek, sumákolni nem ilik".

n+2. nap
Végre megértem egy régi vicc poénját. Székely legény az apjával a mezőn. "Apám, nem látta az ingemet s a zoknimat?" "Nem láttam én, ídös fiam". Fél évre rá, tóparton: "Apám megfürödnék" "Menjél fiam". "Ídösapám, megvan az ing, itt volt a lájbi alatt...".
Hogy miért nincs régészeti oszkár...

n+3. nap
Leértem valami triászkori rétegig. Fa, gerendához szegezve. Ezek szerint ez volna az, amit az ősök "padló" néven ismertek. Well, how interesting... A fosszíliák érdekesek, a Smithsonian már érdeklődik utánuk.

n+4. nap
A takarítócsapatom elfáradt és megéhezett. Jól dolgoztak, úgyhogy kirándulást szerveztünk. Ki az udvarra, ott süt a nap. A felderítőcsapat jelzi: baj van a felső burkolattal, csoda, hogy áll. Egyikük tengerész, még hozzáteszi: ha ez hajó volna és fordítva állna, kanál vízben is elsüllyedne. Vállon veregetem: "Derék katona, irány a kamra".
Megkérdeztem a kéményt, hogy érzi magát. Azt mondja fáradt, ledőlne egy kicsit. A reuma ugyebár, meg csontritkulás...

n+5. nap
A kamra fedőnevű szupertitkos laboratórium már érdekesebb. A negyedik réteg törmelék alatt érdekes vegyületek. Az első látszólag nem marja a kagylót. Ez bíztató. A második érdekesen reagál az elsővel. Kevés hab, majd minden felbomlik. A harmadik már endoterm reakciót eredményez. A negyedik elszíneződést okoz, az ötödik már marónak bizonyul. Egy hatodik, ismeretlen esszencia mindent visszaállít eredeti állapotába. Ezt megúsztuk!

n+6. nap
Egy kartonborítású széfből előkerülnek a birodalom féltve őrzött titkai. A Top Secret felirat már lekopott, vagy úgy döntöttem, hogy nálam magasabb clearence levellel más úgysem rendelkezik. Rég volt, egy napja, ki emlékszik... Egyik papírról egy fekete sisakos alak hörög rám: "Luke, I am yo...". Ez nem sűrgős, ezzel még várunk a hatodik epizódig.

---tubikántinyúd---

* Kihagyhatahlan poén. Kéretik értékelni.

Treatise on Morality.

Körülbelül a felénél rádöbbentem, hogy valószínüleg hiányoznak nekem Michael Lacewing etika-órái:)))
Rendesen felfrissültem ettől, de aki most először hallgat etikai érvelést az készítsen elő egy marék Algocalmint...

Randi

Ebben a műfajban kellemesebb jelenséget el sem tudnék képzelni, mint ez a tapasztalt, kedélyes személy, aki minden komplikáció nélkül, csupán józan paraszti észre hagyatkozva csak úgy csípőből nyomja a sziporkáit. Ugyanarról a konferenciáról, ugyancsak egy órás műsor, James Randi, egyik személyes kedvencem:

Gének és mémek - Hi-Fi replikáció

Richard Dawkins nagyon szépen és egyszerűen összefoglalja, hogy evolúciós szempontból hogyan is értelmezhető a vallás jelensége. Az előadás kb egy óra, de röviden összefoglalható: első lépésben ami a biológiai rendszerek esetében a "jó", az a gének túlélése. A gének viszonylag pontosan replikálódnak. Aztán vannak a mémek, amelyek szintén viszonylag pontosan replikálódnak, ezek gondolatok, ideák. Dawkins naturalisztikus vallásképét szerintem teológia-egyetemeken tanítani kéne, de ebbe nekem egyhamar beleszólásom úgysem lesz, tehát most beérem annyival, hogy gyönyörködöm az előadás elegáns, letisztult vonalvezetésében és leckét veszek az öregtől gondolkodásban. És a végén még tanulhatok egy-két új dolgot is. Na.

Frating Green (adj.)

The shade of green which is supposed to make you feel comfortable in hospitals, industrious in schools and uneasy in police stations.

(from: Douglas Adams&John LLoyd: The Deeper Meaning of Liff - A dictionary of things that there aren't any words for yet)

Szürrealisztikus tájgyakorlat (egy öt éves írás)

Voltak fellármázásából élt meg és ekkor fedezte fel az űrvíz vízióit. Akit kemencébe csukattak azért, mert roppant gálánsan fogalmazta hagymatokányát mások keblébe. Nos akkor mit mondjak arról, hogy nem akart zeneiskolába járni, csak ült és szabadkozott. Ehhez nagyon értett. Nem akart kimenni játszani, mert nem volt hova tovább egyre hidegebben nézték egymás vállvetve vonultak be a szabadulásba.

Ekkor kezdődött el az életreszólógitáros. Miért nem pitymalatt otthon? Nem lehet az ilyent többtizedes pontosan ott volt és a főtörzs két órát késett. Meg villát is, kanálist meg a Szuezi-csatornát. Épült 67-ben, a kimenekülő gonoszok emlékezetben tartására fizettek be.

Nem nagyon emlékszem ilyesmire az óvodából, az óvóhelyről viszont nem volt semmiféle kilátásba helyezték. Onnan vonult nyugdíjas zongorahallgató. Ekkor helyezték bele a gödörbe. Mély együttérzéssel vette tudomással, hogy kecskeméten nincs rádiófagyi. Eper és cseresznye viszont még bőven maradt a huszas évekből, amikor is köztusomásul hirdették, hogy a világháború fordított irányban közeleg, mint a hidegfront. Akik ekkor kint voltak, lennrekedtek, akik fáztak, azok meg be.

Ilyentájt áj... pá szívem, mondogatták nem tudva, mit hozott a tegnap, pedig ott voltak, amikor osztották. Aki ekkor nem lépett egy szrr, azt nem vitték a rétr.

Itt a vége, fuss, te béna, ha nem fekszik, dobjál garast!

Az évnek az a bizonyos része...

...de legalább van viccesebb oldala is:

azt hiszem, ez zseniális

Itt valamit nem értek

Az első szintetikus életforma megszületése után olyan vádak érték Craig Ventert, mint "istent játszik".
Az érv szerint habár a vallás és tudomány kompatibilis, csak isten képes életet alkotni, és ha az ember úgy tesz, mintha isten volna, akkor ezzel kigúnyolja istent és barbári szintre süllyedhet.

Amiket itt nem értek:

A. egyszerű argumentum formában:

1. Ha csak isten tud életet alkotni, akkor mi az esélye annak, hogy az ember "istent tud játszani"? Nulla.
2. Ha ennek az esélye nulla, akkor mennyi a valószínüsége annak, hogy mindez barbári szintre süllyesztheti az embert? Nulla.
3. Tehát: Ha csak isten tud életet alkotni, akkor annak valószínüsége, hogy az ember barbári szintre süllyedhet élet alkotása miatt, nulla.

B.Továbbá:

Mi az a tényező az élet alkotásában, ami az emberből barbárt farag?
a) kevesebb tisztelet az Élet iránt?
b) kevesett tisztelet konkrét emberek felé?
c) kevesebb tisztelet egy isten felé?

Az elsőnek kevés a lehetősége. A folyamat olyan komplex és nehéz, hogy egyrészt a legutolsó dolog, amit a tudós ilyenkor tesz az, hogy elbagatellizálja (15 évnyi kutatás és kisérletezés csupán erre a célra irányítva, nem beszélve mindarról, ami idáig vezetett). Másrészt meg ha egy ilyen komplex kutatás során valaki nem tud lelkesedni a munkájáért, az kiesik, egyszerűen nem lesz meg a motivációja, hogy csinálja.

A másodiknak is kevés a lehetősége. A kutatás nem a többi ember életkörülményének a megkeserítésére, hanem megjavítására irányul. Természetesen, legelőször egy szép kihívás a kutatónak, amivel értelmet ad a saját létének és jól érzi magát tőle, főleg, ha tudatában van, hogy ez a munka nem csupán önmagáért hasznos.

A harmadiknak már több a lehetősége. Az élet jelensége demisztifikálódik és a lezajló folyamatok megérthetővé válnak, reprodukálhatóvá. Egyre kevesebb a szükség arra, hogy a meg nem értett természetes folyamatokat egy "god of the gaps" érvvel tömjük be. A villám nem isten haragja és a gravitáció nem intelligens gerelyhajítás.

Tehát, amikor a félelem arra irányul, hogy "ha az ember istent játszik, akkor barbári szintre süllyed" durván annyit jelent, hogy "ha az ember követi természetes kiváncsiságát és használja az agyát, akkor nem fogja tiszteletben tartani istent".

C. "Ha az ember követi természetes kiváncsiságát és használja az agyát, akkor nem fogja tiszteletben tartani istent" - kinek probléma ez?

a) a kutatónak, aki a szintetikus életformát létrehozta (és majd valamikor létre fogja hozni az első mesterséges életformát - persze ez is le lesz tagadva azzal, hogy "nem mesterséges életformát hozott létre, csak újraépített egy potenciálisan létezőt"...)
b) a Nagyérdeműnek, aki nagy kérdőjellel a feje fölött áll és néz, mint borjú az új kapu előtt, hogy "Na most akkor mi van?"
c) annak, aki e kijelentést mondja.

Az első nem biztos, hogy probléma. A világon nemcsak istenhvők vannak, elég sok az ateista is. Egy ateistának nem probléma az, hogy egy olyan szerepet vállal fel, ami mögött eddig úgysem volt egy intelligens tervező. Ebben az esetben a kutató csupán a személyes megjelenítője, rendezője és irányadója egy halom személytelen fizikai és biokémiai folyamatnak. Ezzel nem lecsökkenti annak a jelentőségét, hanem kiemeli. Hasonló a zeneszerzőhöz, akinek a tevékenysége azzal, hogy megjelenít, rendez és irányt ad hangoknak, nem csökkenti a természetesen jelen lévő hangok jelentőségét. Vagy a festőhöz, aki alakzatba rendezi a különböző színeket.

A második lehet, hogy probléma. A közember számára zavaró lehet, ha azzal szembesül, hogy egyik oldalról azt hallja: az életet csak isten teremtheti, másik oldalról meg azt, hogy emberi is képes életet alkotni. Ám valószínüleg hamar túlteszi magát rajta, ha eszébe jut, hogy mindössze csak egy ellentétes nemű egyénnel kell együttműködnie és ők is képesek új életet létrehozni.

A harmadik szinte biztos, hogy probléma. Annak, aki számára T1 hite szerint egy P eseményt csak isteni tevékenység eredményezhet, amennyiben szembesül azzal a T2 ténnyel, hogy ezt a P eseményt ember reprodukálta, ahhoz, hogy megtarthassa az eredeti T1 hitét, át kell értelmeznie vagy a T2 tényt, vagy a P eseményt. Itt tehát vagy azt vitatja, hogy ez a P esemény nem is "az" a P esemény, hanem mondjuk egy P2, vagy pedig azt, hogy a T2 tény egyszerűen nem helyénvaló. Mert nem lehetséges, de ha mégis lehetséges, akkor biztos csak azért, mert valaki mindenhatónak képzeli magát, ami nem lehet igaz, egyrészt mert a (B.a) pont ezt szépen kizárja, másrészt meg a (B.c) szerint ez az illetőt egyszerűen nem érinti, egyszerűen nincs szerinte senki, akinek a szerepét magára venné. Az egyetlen, amivel jöhet az az, hogy kifejezi aggódását, hogy T1 címzetű hite veszélybe kerül.

Ergo: az érv, miszerint "csak isten képes életet alkotni, és ha az ember úgy tesz, mintha isten volna, akkor ezzel kigúnyolja istent és barbári szintre süllyedhet" nem érv. Csupán annak az aggódásnak a kifejezése, hogy egy T2 esemény miatt veszélybe kerül a T1 hite. 

Magyarul: azt állítja, hogy vallás és tudomány kompatibilis, de attól fél, hogy mégsem, és ez számára ijesztő. Viszont ebben az esetben mindaz amit mond nem a világ eseményeiről szól, hanem a saját szubjektív érzéseiről. Természetesen véleménynek álcázva.

Shema Israel!

Nos, ez a hír egyszerre váratlan és régen várt. Az az Izrael, amely a létjogosultságát egyrészt ősi "isteni" ígéretre, másrészt az elszenvedett atrocitásokra vezeti vissza, 1975-ben szerződést kötött az akkor még apartheidban leledző Dél-Afrikai Köztársasággal nukleáris fegyverek eladása céljából. Gyéká, az apartheid azt jelenti, hogy feketék külön, fehérek külön, legjobb esetben is "sötétkékek hátul, világoskékek elöl"*. A helyzetnek ez csak az egyik ironikus aspektusa, a másik az, hogy a mai napig Izrael hivatalosan nem ismerte el azt, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Az ambiguitás egyrészt a stratégiai fölényt, másrészt pedig az erkölcsi támadhatatlanságot illetett megerősíteni, ugyanis nagyon nehéz elképzelni egy olyan államot, amel évtizedekig ki tudja játszani az "áldozat" kártyát, ha elrettentő képessége ekközben nyilvánosan meghaladja a háromezer kilóméteren belül létező fegyverkapacitást... Az akkori izraeli védelmi miniszter a jelenkori elnök...

Az eredeti megegyezésből csak azért nem lett üzlet, mert a nukleáris tölteteket Izrael túl drágán árulta...

*nehogy mán ezt magyarázni kelljen...

See things not as they are but as they might be

Egy nagyon fáradt embert látok. Egy nap alatt legalább egy tucat interjút adott az eseményről, látszik az arcán, hogy jól jönne már a megérdemelt pihenés. Hogy projektálok? Lehet. Nem tagadom, hogy fáradt vagyok, kimerült. Ahol beismerés van és nincs tagadás, ott nincs szükség projekcióra.

Majd írok egy kicsit az esemény filozófiájáról is, meg az érvekről, ellenérvekről. Ahogy a vizsgák engedik.



U.I.: amikor két éve említettem Craig Ventert, elzárkóztam a munkája elismerése elől. Most nem teszem. Nem azért, mert ez nagyobb eredmény és ezzel "megvásárolt", hanem mert a két év alatt sokat változtam. Örülök az eredménynek és talán még a kóddal is megpróbálkozom;)

Dr Craig Venter bejelenti az első szintetikus életforma létrejöttét








2010 Május 20, BBC és Channel 4 - több itt

Nietzsche Albion - Socrates Wanderers 3-1

Megvolt a filozófusok focimérkőzése, nemrég értem haza.

Az első félidőben a Socrates Wanderers játékosa, Stephen Law hozott valamicske színt az amúgy lapos játszmába, viszont a második félidőben minden kimaradt helyzetért kárpótolt Tony Caroll három gólja, egy lesen ért humorista csele, amint ellopta a bíró szemüvegét, valamint egy pályára tévedt, alsógatyás úriember bíró által történő körbe-körbe kergetése és egy játékos általi földre teperése:D Ez így pont jó volt, mind a négy gólt a Heythrop College tanárai lőtték. (...amint kiderült, ez épp így nem helyes, lásd: update)

A meccs előtt, a szünetben és a legvégén egy dagenhami női skótduda együttes lépett fel.

Valamint, ami egy Monty Python-ihlette eseményről elmaradhatatlan, egy hamis-szakáll-stand is volt, csak hát természetesen nem megkövezési kellékként, hanem mint "filozófus-szakáll" árulták.

Update: végre előkerült egy sajtónyilatkozat, ezek szerint rosszul láttam, a németek harmadik gólját Thomas Porter lőtte (Manchester University) 
http://www.philosophersfootball.com/files/press-releases/Release_Matchday_Web.pdf

A fotókra még várok.

Update2
http://www.flickr.com/photos/spookyandie/sets/72157623911258969/show/
http://www.flickr.com/photos/clurr/sets/72157623902070077/show/

Philosophers Football 2010

1972-ben a Monty Python egy legendás darabot hozott össze, a Filozófusok Fociját. Görög filozófusok játszodtak német filozófusok ellen. Körülbelül 90 percig idegesítették a közönséget azzal, hogy nem játszodtak semmi focit, csupán a pályán sétáltak, gondolataikba merülve és filozófiai vitákat folytatva, amíg egy adott ponton, az utolsó percben egyikük rá nem jön, hogy ha az életről csupán filozofálunk, semmi sem történik, néha félre kell tenni a filozófiát és egyszerűen csak élni az életet.


Idén, több brit filozófus és értelmiségi egy történelmi futballmérkőzés erejéig fel igyekszik támasztani e 38 éves eseményt. Szándékuk az, hogy népszerűsítsék a filozófiaoktatást, és a kritikus gondolkozás, valamint a párbeszéd fontosságát. Ezért holnap, május 9-én újrajátszodják a régi meccset, ami jelenleg a "Socrates Wanderers" és a "Nietzsche Albion" között fog zajlani, az észak-londoni Wingate&Finchley Harry Abrahams stadionjában.

Különleges büszkeségre ad okot, hogy a játékosok között ott lesz az egyik tanárom, Stephen Law, valamint egy másik filozófus, akivel tavaly egy házban laktam és jelenleg az ő volt szobájában, Tony Caroll. Rajtuk kívül persze még jelen lesznek olyan nevek, mint például Mark Steel és Tony Hawks humoristák, Graham Taylor, az angol csapat volt menedzsere, valamint A. C. Grayling

Ugyanakkor, nem is tagadhatom, hogy a mai est fénypontja volt, amikor teljesen váratlanul azzal a felismeréssel találtam szembe magam, hogy az a darab papír, amit nekem átnyújtottak, nem egy szórólap volt az eseményről, hanem egy JEGY! Azt hiszem, ennél kellemesebb meglepetés jelen körülmények között nem is érhetett volna, főleg, hogy a meccs utáni napon kezdődnek a záróvizsgáim filozófiából:DDDDDD

U.I.: most citromillattal fészbukcsoportként is!

Fura világ

Fura világba vitt be engem a filozófia. Már nem arról beszélek, hogy hogyan hatott a gondolkodásmódomra, vagy milyen dolgokról gondolkodom másképpen. Természetesen ez is fontos, mert rendet tesz a fejemben, csak hát én nemcsak fej vagyok. Az elmúlt napokban azon küszködtem, hogy befejezzem minden írásbeli feladatomat, amihez olvasni is kell bőven, és ijesztő dolgot hoztak magukkal. Nem felismerést, nem vizsgalázat, hanem egy sokkal furább dolgot: minél inkább belemerültem a filozófiai vitákba, egyre gyakrabban vettem észre azt, hogy nem tudom, hol vagyok... Csak olvastam, meg olvastam, kb 1-2 sor/perc sebességgel, és ha a ház mellett egy autó ment el, vagy valaki a házban egy ajtót becsukott, a hang mindig más és más helyszínhez kötődött.

Egyik pillanatban Budapesten találtam magam, mert a hangok olyanok voltak, mint amelyekre onnan emlékszem,  máskor meg Gyergyóban, a szobámban, aztán Miskolcon, Pécsen, Szebenben, Szegeden, Marosvásárhelyen (és ott is legalább négy különböző helyen), Bukarestben, Londonban emitt-amott... és nem csak egy felmerülő emlék mindez, hanem annak a valós érzése, hogy épp hol tartózkodom. Felébredek az éjszaka közepén, és ott, félálomban nem tudom, melyik városban vagyok, melyik utcában. És eleinte csak ez, majd ugyanez ébren is, miközben belemerülök a filozófiába. 

És ez fárasztó. Aggasztó. Meg ijesztő. 

Vajon az Arany János utca? Virág negyed 22? Harangvirág utca? Rapid? Aleea Carpati? Novi 7? Bolyai tető? Szeben, Avrig utca? Szeged, Jósika utca? Fényi tér? Második kerület, Pasarét? Másik főváros és Aleea Zanelor? Észak-London? Roppant nehéz, amíg sorra nem veszem a hangokat, amiket hallok, esetenként mindazt, amit látok magam körül, és sorra ki nem zárom a lehetséges helyeket... hogy végül elérjek odáig: igen, Dél-London, Windmill Drive. 

Úgy néz ki, a szervezetem erőteljesen jelzi, hogy elég volt a helycserékből. Valami stabilra vágyik, ahol talán öt-hat év alatt hozzászokhat ahhoz, hogy nem a költözködésről szól minden. És ezt most a filozófia csalogatja elő, de a mélyén a stabilitás hiányzik.

Ugyanakkor azt a lázadozást is érzem, ami akkor jön elő, amikor eszembe jut, hogy egy-két hónap múlva ismét csak költözés, majd ismét, és ismét, még egy ideig. Egy darabig elég "jól" tudtam ezt racionalizálni, hogy minden költözés alkalmából a csomagom csak kisebb és kisebb, meg hogy megszabadulok a ragaszkodásaimtól, de már ez sem tud felvillanyozni. 

Nem csomagot akarok, amit innen-oda magammal cipelek, hanem egy helyet, ahova innen vagy onnan hazatérhetek, csomaggal, vagy akár csomag nélkül. És főleg nem emitt-amott kedves vendéglátó embereket, hanem egy olyan helyet, amelyet mint otthont meg tudok osztani, ahová már én tudok másokat vendégül látni.

ARCA, Misson 5

Április 27-én Brassó mellől végrehajtották a próbarepülést, egy hőlégballonnal felemelték az egész űrkócerájt 5.2 km magasságba. A tesztrepülés során a rádiós és műholdas közvetítést, az elektronikát, a kamerát tesztelték, no meg a fokozatokat szétválasztó szerkentyűt és az ejtőernyőket. Minden sikeres volt, amint annak idején mondottam, "továbbja is szojítunk".

Megtalálták Nóé bárkáját! ... c. film

Az Ararát hegységben ismét találtak valami érdekeset. Viszonylag ép fastruktúra, C14 kormeghatározás szerint pont annyi idős, amennyinek illene lennie ha az volna, aminek hiszik (4.800 év). Éppen ezért megindult a szenzáció világkörüli turnéra, de megakadt valahol: Randall Price archeológus egyik diákja egy emailben megemlíti, hogy a most kiszivárogtatott fényképek már két éve Dr. Price kezében jártak és nagy átverés az egész. Kurd munkások plántálták a Fekete-tenger-partján talált faanyagot a hegyek közé, még az kamion is ismert, mely felvitte oda a gerendákat.

UI: a kamionon még nem végeztek C14-es kormeghatározást, úgyhogy még az is megtörténhet, hogy az is 4.800 éves...

Boobquake, egy tudományos kísérlet

Nemrég a teheráni pénteki ima vezetője azt állította, hogy sok nő nem öltözködik szerényen, ezzel sok férfit és fiatalt elcsábítanak és ez okozza a földrengéseket. Namármost én tanultam még fiatalabb koromban, hogy a földrengéseknek inkább a földkéregben felgyülemlett feszültség felszabadulásához van inkább köze, de akik velem együtt csupán ezt mondták volna, örökre helyet foglalhattak volna az "unalmas tudomány" egyáltalán nem figyelemreméltó piedesztálján (amit valahol egy eldugott könyvtár sarkában lehet fellelni). Jen McCreight, egy fiatal blogger viszont felvette a kesztyűt, és egyedülálló ötlettel jött elő: végezzünk egy kísérletet, amelyben jó sok nő vesz részt, lehetőleg mélyebb dekoltázzsal, és figyeljük meg, az eset tényleg megnöveli-e a földrengések gyakoriságát és intenzitását!

Az esemény nagy publicitást kapott, felkapta minden nagyobb amerikai tévéállomás és internetes sajtóorgánum, és április 26.-ra össze is gyűlt 200.000 résztvevő.

Mára a tudományos eredmény is meglett: a USGS szerint április 26-án összesen 47 földrengés volt, ami szépen belefér abba a kvótába, ami akármikor megtörténik. Ergo: semmi statisztikailag kimutatható összefüggés nem létezik "szerénytelenül" öltözködő nők (és mielőtt valakire is követ dobnánk, ez a kifejezés egy olyan kontextusban hangzott el, ahol a csukló és boka szabadon hagyása már annak számít...) és a földrengések gyakorisága között!


Agora

Jujj, ez a film nagyon tetszett. Már hónapok óta vadászok rá, de valahogy nem akart összejönni. Alexandriai Hypatia életéről szól, aki az első filozófus nő volt, matematikus, csillagász, és valószínüleg az alexandriai könyvtár utolsó könyvtárosa. Rengetegen keresték meg, hogy hallgathassák a tanításait és ígéretes jövő állt előtte. Viszont hamarosan egy keresztény banda áldozatává vált, akik kivégezték, mert "idejét teljes mértékben mágiára, asztrolábokra és különféle hangszerekre áldozta és sátáni ármánnyal sokakat megvezetett..." (Ióannész, Nikiu püspöke).


"Well, not to have a centre... just breaks my heart"

Oh yeah

Hihetetlen, egy Heidegger-esszé mennyire le tudja szívni az ember agyát. Na de megvan, és végre sikerült valami tévét nézni, hát fenomenális dolgokat lehet találni! Hát, erre most szükségem volt, fasza egy szám!

Ketyeg, ketyeg...

A nap idézete Heideggertől, ami miatt le kellett szigeteljem az elektromos csatlakozókat az egész szobában, nehogy szikrát produkáljanak:

“The formally existential totality of Dasein’s ontological structural whole must therefore be grasped in the following structure: the Being of Dasein means ahead-of-itself-Being-already-in-(the-world) as Being alongside (entities encountered within-the-world). This Being fills in the signification of the term “care” [Sorge], which is used in a purely ontologico-existential manner.”

Így még nem jártam...

Parker és Stone a Zenről

Hogy ellensúlyozzam Parker és Stone sztereotipizálását, mint mindennek, főleg minden emberinek az ellensége (amint South Park kritikusok mondhatnák), berakok ide egy rajzfilmet, amelyet Alan Watts hangjával a háttérben készítettek:) 6:53-kor kezdődik az igazán érdekes rész.

Szivatás mesterfokon

Amikor egy hete láttam a SP 200. epizódját, azt hittem, hogy ennél laposabb és jelentéktelenebb nem is lehetne. Honnan is tudhattam volna, hogy egy hét alatt olyan fordulatot tudnak produkálni, amire senki, de senki nem számított?

De kezdjem az elején.

Első felvonás:

Megjelenik a SP 200. epizódja. Mivel a szerzők minden addigi 200 (igen, kettőszáz) részben valakivel kapcsolatba botrányba keveredtek, ezennel úgy döntöttek, hogy összegyűjtenek mindenkit, akit valaha is megsértettek, egyetlen epizódba.
Természetesen, a legkényesebb személy, akit sértés érhet, az *******, akit egyáltalán nem szabad ábrázolni, pár éve egy dán karikaturista meg is járta, azóta volt rá példa, hogy meg akarták őt ölni emiatt ******* hű követői.
Az esetből tanulva a szerzők semmiképpen sem akarták ********et ábrázolni, ezért előbb egy kamion belsejébe rejtették, majd pedig egy macikosztümbe, hogy senki se láthassa.

Második felvonás:

Amint várható volt, nem maradt el a megbotránkozás és a fenyegetés sem, annak ellenére, hogy *******et nem mutatták meg. Elég volt csupán az, hogy "tudták", hogy ******* ott lapul a kamionban, vagy ott rejtőzik a macikosztümben. Tehát nem az a probléma, hogy látható, hanem az, hogy tudható. 
Érdekes, de eddig unalmas.

Harmadik felvonás (vigyázat, spoiler következik):

Két percre a SP 201 megkezdése után bekövetkezik a sorozat legzseniálisabb jelenete, amely bebizonyítja, hogy nem kell senkit sem megsérteni ahhoz, hogy megsértődjenek, elég az, hogy az illetők azt hiszik, hogy meg vannak sértve, máris jogosnak fogják érezni a sértődöttséget. Immár nem is az a probléma, hogy látható, nem is az, hogy tudható, hanem az, hogy "azt hittük...". A CNN még nem tudja (a dolgok jelenlegi állása szerint), de kiváncsi vagyok, mikor esik le nekik is.
A sértődés oka: "azt hittük, hogy...".
Nem is az, hogy "az a helyzet, hogy", s még csak nem is az, hogy "úgy látszik, hogy".

A szivatások királya, amikor a forgatókönyvíró nem azzal szivat, hogy szivat, hanem egyszerűen engedi a dolgokat a maguk természetes kerékvágásában haladni, mindenféle erkölcsi szabálysértés nélkül, engedve, hogy előbújjon az emberekből az a dolog, amelyet másokra próbálnak kivetíteni, majd egy váratlan pillanatban leleplezi a valóságot, mintegy tükröt tartva elénk. És akkor már nincs merre meneküljünk, mert akármerre lépünk, azzal csak egyre nagyobb hülyét csinálunk magunkból.

Komolyan, ennél nagyobb szivatást ritkán látok. Sakk-matt!

No de, hogy a SP legzseniálisabb jelenetét továbbra én se takarjam el (és igen, spoiler):

...

Sol

A legszebb, ami momentán fellelhető...

Amazeballs!!!

Show's over

Dunkirk Reloaded

Lassan már ideje volt egy "good old fashion" mentőakciónak.
Az ilyesmi mélyen gyökeret vert a brit kultúrában, jó dolog feleveníteni, főleg, ha még segít is.
Hetven éve civil hajók segítettek kimenteni 300.000 katonát Dunqerque-ből, most hadihajók mennek civilekért. Kb 150.000 brit rekedt kint, szóval van mit tenni bőven.
Update, 21.04.: 
Kiderült, hogy négy üres buszra többen férnek fel mint egy katonákkal megpakolt hadihajóra.
Rájöttek, hogy a hajók olyan nagyok, hogy Calais nem tudja fogadni őket, kisebb csónakokkal szállítani az utasokat a távolabb horgonyzó hajóra meg túl macerás lenne...

72 órás előrejelzés

Beígért sorozat #8: És mégegyszer az Ubunturól, utoljára


Előző cikkemet továbbfejlesztve született meg ez, lassan a gondolataim is rendeződtek. Sajnos, mivel azidőtájt nagyon időszűkével küszködtem, nem tudtam kommenteket követni, egy pár kommentet előregyártottam, s beszúrtam a cikk végére, hátha valakinek használ... Nem mindenkinek jött be a megoldás, de szerintem totál crazy volt:)) No meg szimbólum szimbólum hátán, másodlagos jelentések áttétes értelmezésbe csomagolva és cifra piros utalással átkötve pántlika gyanánt... Come on!
Refrén: Előző cikkemben tettem fel a kérdést, hogy mi történne, ha a Kapcsolatot, mint alapvető elemet beépítenénk mondjuk a politikai, etikai felfogásunkba. Ezen azóta is sokat gondolkoztam. Észrevettem, hogy ennek így több oldala van, mint előre sejtettem. Ugyanis ahol Kapcsolatról beszélünk, ott az egyén már nem mint statikus létező jelenik meg, mert minden kapcsolat változtat. Ennélfogva figyelembe kell venni azt, hogy milyen változási, fejlődési potenciál rejlik valakiben, amit egy kapcsolat előhoz, vagy éppen bezár. Ekkor vetődött fel a javaslat, hogy az emberi méltóság eléggé individualista definiciója ebben a kontextusban úgy értendő: Tisztelni Való Potenciál.
1. A méltóság szótári meghatározása az, hogy „az a tulajdonság, mely tisztelendővé tesz”. Ez kissé pongyola megfogalmazás, de íme egy precízebb, a Magyar Alkotmánybíróság megfogalmazásában:
„Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad és nem válik eszközzé vagy tárggyá.” (AB64/1991-es határozat)
E meghatározás hűen követi a Kant-i filozófiát: „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd.
2. Ez így nagyon szép és ígéretes, de valahogy nem vagyok vele megelégedve. Nem azért, mert kötekedhetnékem van Kanntal, azzal nem érnék semmit, ő már nem él, halottakkal vitatkozni meg az állítólagos médiumok kiváltsága, olyant meg itt a blogon nem teszünk. Magával az egész individualista gondolkodással van problémám, amint már kifejtettem, amely ráüti bélyegét az egész társadalomra. Olyan, mint egy billog, amit az ökrökre szokás sütni. Mert annak alapján fogadunk el definiciókat, elméleteket és cselekedeteket. Jelen esetben történetesen a kategorikus imperatívuszt, mert hát Hozsanna Johann Georg fiának...
A konkrét gondom tehát az, hogy semmi utalást nem tesz arra, hogy az ember egy dinamikus lény, csupán arra utal, hogy az ember dönthet „hát én immár kit válasszak, virágom, virágom” módra. Döntéseket viszont egy számítógép is meg tud hozni. Ja, hallom ott a hátulsó sorból, hogy az nem élő... Fair. Akkor meg vegyük az intelligensebb állatokat, bonobo, csimpánz, delfin. Egyes majmok háromszáz szavas szókészlettel alapvető kommunikációra taníthatóak, a csimpánzon már észrevették, hogy elég gyors problémamegoldó képességgel rendelkezik és amennyiben valamit egyedül nem tud elvégezni, hív segítséget és igazságosan megosztja vele a prédát. Egyes majmok az általuk használt nyelvezetben ragokat is használnak a jelentés módosítására és az embert figyelmeztetni tudják konkrét veszélyre. Mindezzel egy négy-öt éves gyerek értelmi szintjéről tesznek bizonyságot. A delfinekről meg csak annyit, hogy valszeg a bolygó második legintelligensebb faja (egyesek szerint nem), önálló nyelvvel és személyiséggel rendelkeznek, mégis delfináriumba zárjuk és mutogatjuk, mint rabszolgákat. „Nem lehet ilyent, kérem”, hallom ott a második sorban, „mindjárt az állatoknak is emberi jogokat és méltóságot kell adni! Ők automatice döntenek, biológiai programáltság az egész.” Ja tényleg? Akkor az emberi döntés meg mire, kérdem én? „Hát, az állatoknak nincs lelkük, nekünk van.” Egyes, leülhet, valami értelmes érvet kérnék! Mindenesetre ennyit  arról, hogy „döntés, autonómia meg önrendelkezés”. Mintha nem mi döntenénk arról, hogy ilyen vagy olyan ürüggyel kinek ismerjük el ezt a jogát... Ha mindenképpen a szabad döntésre építjük a méltóság meghatározását, akkor ezt ki kell terjesztenünk. Bolond ötlet? Lehet, egyelőre így hagyom.
(Refrén)
3. A potenciál azoknak a lehetőségeknek halmazát jelenti, amelyek valamiben vagy valakiben léteznek. Azokban az esetekben, amikor az emberi méltóság sérüléséről beszélünk fogalmazhatunk úgy is, hogy a személyben rejlő lehetőségek korlátozva lettek. Vagyis nem tisztelték a potenciált. Önkényesen korlátozták. Valaki nem válhatott azzá, aki lehetne, mert egy másik személy őt statikus lényként kezelte, akinek csupán képességei vannak, de fejlődési lehetősége nincs. Amennyiben viszont egy embert csupán a meglévő képességekre redukálunk, nagyon is fennáll a veszélye annak, hogy őt eszközként kezeljük. Egy eszköz nem tudja meghaladni önmagát, még akkor sem ha időközben rájövünk, hogy például a csavarhúzóval szöget is lehet beverni. Ettől a csavarhúzó nem lett egy fokkal sem több.
Amikor viszont emberi méltóság tiszteletéről beszélünk, akkor az embert mint dinamikus lényt kezeljük. Vannak álmai, képességei és identitása, de mindez nem egy rögzített valóság, hanem állandó változás folyamatában van. Az élet változás, ezért az egyénben rejlő potenciál elismerése és tisztelete annak felismerése, hogy a személy egy növekedésben lévő lény. Ez pedig nem más, mint magának az életnek elismerése és tisztelete.
4. Az egyén növekedése mindig csak valamivel kapcsolatban történhet. Semmi és senki nem tudja önmagát önmagától meghaladni. Ezért az emberi méltóságnak individualista definiciója kudarcra van ítélve, sőt, mi több, ha még nem is lenne, akkor meg visszaélésekhez vezethet.
Ui:
Mivel az elkövetkező napokban sok időm nem lesz a kommentekre reflektálni, gondoltam előre legyártok pár választ néhány előrelátható kérdésre. Legyen ez amolyan FAQ. (Ennyivel is könnyebb lessz a dolgom, majd ha aktívan is belekapcsolódok a folyamatba)

bonne 2010.02.02 16:32:56
@xyz: „de hát Kant szerint az ember társas lény...”
Csak részben, igazából „társtalan társas lény”. Kényszerpályás csatlakozású individuum. Szingularitás, melyen erőszakot követtek el.

bonne 2010.02.02 16:35:12
@zyx: „Talán azt akarod mondani, hogy az állatok is emberek? Mindez olyan zavaros! Ugyanolyan emberi méltóságuk volna, mint nekünk?”
Nem, kedves, az állatok továbbra is állatok. A csimpánz csimpánz, a delfin delfin marad. Ha a méltóságot a döntési képességtől tennénk függővé, akkor igen. Fennállna az, amit te mondasz (hogy az állatoknak is emberi méltóságuk lenne), ha netalántán kiderülne, hogy nem egyedüliek vagyunk az intelligencia terén a bolygón, csak egy inteligenciaspekrum egyik végén (ami egyre inkább valószínübb).
Ami meg a méltóságukat illeti, az a bennük rejlő potenciál függvénye. Egy székben kevesebb lehetőség rejlik, mint egy kutyában, a csimpánzban több, az emberben még több (eddig legalábbis ez a sorrend tűnik valószínünek). Ha akarod tehát, beszélhetsz a méltóság különböző fokairól, ahogyan egy előlényben rejlő lehetőségnek is különböző fokai vannak.

bonne 2010.02.02. 16:45:02
@yxz: „én eddig azt hittem, hogy csak az embernek van méltósága, de zxy-nak azt mondtad, hogy a lovamnak is... ebbe belegondolni is rossz! Épp most akartam szalámit tölteni belőle, talán még kóstolót is küldtem volna...”
Ha szó szerint nem is említettem a lovad, észrevételed jogos, kedves yxz. Bizonyos méltósággal minden élőlény rendelkezik, nekünk megadatott az, hogy ezen filózni tudjunk. Amit mondani akartam, az az, hogy az Életben rejlő potenciál tisztelete felelősségteljesebb magatartásra hív meg minket. Amúgy meg az Avatarban láthatsz példát olyan állatölésre (étkezési célból), amely tiszteli az állat méltóságát. Biztos láttad. Már nem azért mondom, mert javasolnám, vagy ilyesmi, csupán egy mérlegelendő szempont.
Üdvözlöm a kedves pacit!

Felhő




Általában minden 80. másodpercben elrepül egy repülőgép a parkunk fölött, útban a Heathrow reptérre. Tegnap reggel óta csend van, reméljük, azért nem fog május végéig tartani. Tervezhetünk akármit, lehet akármilyen nagy eszünk, ha a Természet valamit a fejébe vesz, véghezviszi.


Van szép naplementés fotó is.

Beígért sorozat #7: Az Ubuntu filozófiája


Néhány lehúzó vélemény érte ezt a cikket, viszont nálam egy fontos lépést jelentett, egyre inkább kezdett letisztázódni egy konkrét etikai irányzat, amellyel szivesen foglalkoznék. Gondolkozni kezdtem azon, hogy milyen összefüggés van individualista és kommunitariánus filozófiák között. Persze a "nagyok" ezzel már régóta foglalkoznak, csak hát nagy szó volt, hogy végre kezdek kapisgálni valamit, annyira, hogy jobban érdekelni kezdjen a dolog. Ez is olyan, mint amikor itthon vacsorát készítek, és mivel nem vagyok szakács, a többieken kisérletezek, hogy következőkor mit érdemes készíteni és hogyan.

Van egy frappáns és többnyire lefordíthatatlan kifejezés, amit mi magyarok oly találóan tudunk használni annak a kifejezésére, hogy egy bizonyos axiómarendszerből lehetetlenség tetszőleges eredményre jutni. Úgy hangzik, hogy „fából vaskarika” (egyesek tanult kollégáink közül elmosolyodnak, hogy ezt „Gödel nemteljességi tétele” néven ismerik). Tökéletesen leírja azokat a helyzeteket, amikor valami el szeretnénk érni, vagy egy válaszra rátalálni, de már az első lépés más irányba visz minket. Vagy pedig meghatározhatatlan, hogy merre visz. Most konkrétan arról a kihívásról beszélek, amellyel akkor találjuk szembe magunkat, ha individualista filozófiából szeretnénk olyan etikát, vallást, politikai elképzelést kidolgozni, mely végcélja emberek harmonikus együttélése.


„Egyedül voltál, amikor megszülettél, egyedül leszel, amikor meghalsz!”
Az ember, mint sziget csak nagy logikai tótágasok árán határozható meg mint egy társadalom, család vagy közösség tagja. Ugyanis etikai szinten meg kell akkor magyarázni, hogy mi motiválja a Személyt, aki ebben a felfogásban a társadalom alapvető „atomja”, hogy kapcsolatba lépjen másokkal és ezekben a kapcsolatokban mint jótékony, építő elem lehessen jelen, és ha a motiváció jelen is van, egyáltalán hogyan is lehetséges mindez. Politikai elméletek szintjén meg kell magyarázni azt, hogy mi hozta össze a különálló embereket társadalmi struktúrákba – innen erednek a kezdeti szociális kontraktus elméletek – majd azt, hogy hogyan lesz értelmezhető a társadalom, mint Egyének összege. A vallás szintjén pedig az a kihívás, hogy hogyan fog ez az Egyén beleilleszkedni egy felsőbb tervbe, hogyan éri majd el magasabb rendeltetését.
Mindháromra ékes magyarsággal kijelenthető: fából vaskarika!
Ugyanis Egyének halmazából sosem lesz közösség, társadalom. Egy közösség vagy társadalom mindig több, mint részeinek összege. Egy házasság sem csupán egy nő + egy férfi, mert akkor minden ilyen felállásban házasságról kellene beszéljünk, márpedig nem tesszük. Egy gyerek sem születik úgy, hogy az apja és az anyja matematikailag összeadódnak, majd ez az összeg lesz a gyerek. Ha ez így lenne, akkor eddig már mind kipusztultunk volna. Hadd emlegessem fel a termodinamika második törvényét: egy (zárt) rendszeren belül az entrópia, a rendezetlenség az idő haladtával egyenes arányban növekszik, és ez minden rendszerre érvényes, még az emberre is. Ha az ember zárt rendszer volna, akkor lehetetlen lenne a növekedése, lehetetlen lenne a fejlődése és a másokkal való kapcsolata is. Az embert lehetetlen szigetként meghatározni, sosem volt és sosem lesz az. Tegyünk egy kísérletet gondolatban, hogy ezt továbbgondoljuk.
Ha az embert nem különálló Egyénként határozzuk meg, hanem inkább kapcsolatain keresztül, akkor az afrikai eredetű filozófia, az Ubuntu útjára lépünk. Az „Ubuntu” szó szerint azt jelenti, hogy „az vagyok, akinek kapcsolataim meghatároznak”, vagy „Aki vagyok, mások által lettem”. Ez minden, csak nem egy individualista felfogás. Az embert nem egy szigetszerű Egyénként, hanem egy kiterjedt kapcsolatrendszer részeként határozza meg, ami nélkül, önmagában nem értelmezhető. Ahogyan az a kérdés sem, hogy hogyan kapcsolódik az Egyén a többiekhez, mert Egyén – kapcsolódás nélkül – nem létezhet. Az embert már a teremtéskor egy kép, egy reláció határozza meg, „teremtsünk embert saját képünkre és hasonlatosságunkra” – és Isten sem individuumként határozza meg magát.
A gyerek, amikor kifejlődik anyja méhében, szimbiózisban van vele. Nem képez zárt rendszert, ez teszi lehetővé, hogy kialakulhasson. Élete további szakaszaiban fokozatosan fogja őt meghatározni minden, amivel kapcsolatba kerül. Minden kapcsolat visszavonhatatlan nyomot hagy benne, mindenki, akivel élete során találkozik élete részévé válik, benne fognak élni.
Itten már nem kell azzal kínlódnunk, amit individualista filozófiáink kihívásként értelmeznek, mert már nem az Egyénnel foglalkozunk, mint a kapcsolatok, közösség és társadalom alapeleme, hanem ez az alapvető elem, ez az atom maga a Kapcsolat. Ennél kevesebb nem értelmezhető – matematikai kifejezéssel élve – a Homo Sapiens Sapiens halmazon. Annak a kérdésnek, hogy hogyan létezhet kapcsolat kapcsolódó felek nélkül csak akkor volna értelme, ha léteznének zárt rendszerek. Olyan rendszerekről viszont definició szerint nem tudhatunk, mert ha tudnánk, már nem volnának zártak. Egymásról viszont tudunk...
Az, hogy mindez milyen következményekkel jár etikai felfogásunkra, politikai elméleteinkre és vallási életünkre, azt mindenkinek a szabad belátására bízom.
Csak még annyit teszek hozá, hogy sosem végződtünk, végződünk vagy fogunk végződni a saját bőrünk felületénél;)

Beígért sorozat #6: A 3K cikk


"A Kereső, a Keresés - egy Keresztmetszet" egy elég szívós cikk volt. Kísérletet tettem ugyanis arra, hogy intellektuális- , érzelmi- és spirituális útunkról egy első szám egyes személybeli leírást tegyek. Szakkörökben ezt fenomenológiának nevezik, és nagyságrendekkel több benne a felismerhetetlen szó és kifejezés, mint e cikkben. Ez számomra egyfajta "proof of concept" volt, hogy igenis lehet csupán azzal foglalkozni, ami bennünk lezaljik, anélkül, hogy cimkéket raknánk rá. Tudatában vagyok annak, hogy lehet, egyszer ezért megköveznek, de ez itten akkor is különféle spirituális hagyományok közös nevezőjének indult. Volt, aki meglátta ezt, nem is voltak illúzióim, még írás közben is vért izzadtam.
Mi ösztönzi az embereket kérdések feltevésére? Mi tesz bennünket kérdezőkké, Keresőkké? Ilyen és hasonló dolgokkal tervezek halálra untatni mindenkit a következő percek folyamán. Habár nem mindenki dolgozik kutatási központokban, ahol olyan dolgokkal foglalkoznak, mint például, hogy hogyan gyógyíthatunk rákot, van-e Higgs bozon, hány csillag van az égen, stb, kérdéseink nekünk, egyszerű embereknek is vannak. Ha gyakran nem is olyan mélyek, mint például az, hogy mi az életünk értelme, miért éppen mivelünk történnek dolgok, mi a Végső Valóság, stb, mindennapi kérdéseink Keresőkké tesznek bennünket. Van aki valaminek az értelmét kutatja, van aki párt keres, vagy azt, hogy egy adott helyzetben helyesen döntött-e, kérdéseinkkel azt az űrt próbáljuk betölteni, ami hiányzik jelenlegi tudásunkban, valami kapaszkodót, valami bizonyosat remélve az élet bizonytalanságában. Következzen tehát a Kereső és a Keresés egy keresztmetszete.

A Kontextus
Kezdjük egy nagy általános kijelentéssel: minden embernek van egy világképe, vannak nézetei, elvei amik alapján dönt és cselekszik. Amíg csak egy nézet létezik, addig bizonytalanságnak helye nincsen. Lehet valakinek az a nézete, hogy a kenyeret egyenesen helyes szelni, a másiknak meg az, hogy ferdén. Mondani szokták, hogy akinek egy karórája van, az ismeri a pontos időt, de akinek öt, az sosem biztos benne. Amíg csak egyetlen ember él egy házban, addig a fogkrém helyes préselése megdönthetetlen axióma, de amint már kettő, ott már kérdések vetődnek fel. Különbségek mutatkoznak különböző etikai rendszerek megnyilvánulásában is: ha száz fölött hajtunk az autóval és az egyik sávban előttünk ötven méterre hirtelen egy kutya tűnik fel, a másikban három, J.S. Mill azt mondaná, hogy menj abba a sávba, amelyben kevesebb kutyát fogsz elütni, Kant azt mondaná, hogy ez szívás, lehetőleg ne üss el egy kutyát sem, ha pedig elkerülhetetlen, akkor öltél, attól függetlenül, hogy csak egyet és nem hármat... Ez csak egy példa volt, nem túl fantáziadús, de kezdetnek megfelel. Jogos tehát a kérdés, hogy most miszerint döntsem el, mi a jó döntés?
Minden gondolkodási rendszer alapfeltevésekre épül. Euklidész mértanja például, ami Plátónak és Szokratésznek magasfokú intellektuális gyönyört okozott alapfeltevésként hordozza magában, hogy egy külső pontról egy egyenesre egyetlen merőleges húzható (ötödik posztulátum), a párhuzamosak nem találkoznak. Ezzel szemben a Bolyai féle geometriában több merőleges is előfordulhat, a párhuzamosak legvégül csak összefuthatnak. Ezért nevezik két személy távolságtartását plátói kapcsolatnak, amivel szemben a Bolyai geometria a megtestesült love story. Mindez csupán azért, mert más-más alapfeltevésre épültek.
A Kérdés
Már Plátónál megtalálhatjuk a kérdések kérdését: egyáltalán hogyan is kereshetünk, kutathatunk olyasvalamit, hogyan kérdezhetünk olyasmire, amiről nincs ismeretünk? Amiről van ismeretünk, azt már nem kutatjuk, hiszen már tudjuk, mi az. A klasszikus megoldás szerint elég, ha feltevéseink vannak dolgokról, kutatásunk, keresésünk során ezeket a feltevéseket teszteljük, és ha helyesnek bizonyulnak, akkor addigi sejtésünk, feltevésünk tudássá lép elő. Voilá, instant megoldás! Van egy kérdés, de ahhoz, hogy a kérdés létezhessen, előbb szükségszerű, hogy létezzen egy sejtés, egy alapfeltevés, ami még nem egészen illik bele az előítéleteink halmazába, de azért rajta vagyunk, hogy úgy legyen.
A Kérdés a látszattal ellentétben nem egy ó-jaj-de-nyitott képződmény, előítéleteink nélkül nem is létezhetne! Ez kész döbbenet! Nem jó hír azoknak, akik szeretik magukról azt hinni, hogy mernek kérdéseket feltenni, viszont jó hír azoknak, akiknek leesik a tantusz. Csak rövid példának hoznám fel, hogy az a kérdés, miszerint „Helyes-e szerdán kávézni?” alapfeltevésként magában hordozza, hogy egyrészt a dolgok vagy helyesek vagy nem, másrészt meg azt, hogy a kávézás, pontosabban a szerdán kávézás egy erkölcsi kategória, továbbá meg azt, hogy minderre valószínüleg van egy megnyugtató válasz is, ami majd megoldja az előző két alapfeltevést. Ilyenkor a probléma csupán az, hogy a Kérdés csak egy bizonyos típusú választ talál elfogadhatónak. Miért? Nem tudni. Egyelőre. Egy biztos: a válasz, amennyiben előkerül vagy valaki legyártja, meg fogja erősíteni a kérdésben rejlő alapfeltevéseket. Ha azt mondom, hogy „Igen, helyes a szerdán kávézás”, akkor ezzel elismerem, hogy a szerdai kávézás egy erkölcsi kategória és ki is jelentem, hogy milyen értékkel bír. Egyes értesülések szerint a kérdések feltevése csupán egy arra tett kísérlet, hogy igazoljuk kezdeti feltételezéseinket, előítéleteinket. Na. Kezdünk bemelegedni, de még van bőven, tehát húzzunk bele, elvtársak!
Rengeteg olyan vitát látok, amelyben egyik süket osztja az észt a másiknak. Van ilyen bőven: van-e lelke az állatnak, helyes-e a melegházasság, ha egy istenben három személy van, akkor kettőben mennyi, stb. Ezekben a vitákban minden lehetséges érv elhangzik, csak az az egyetlen felismerés nem, hogy milyen „hozott anyagból” dolgozunk. Egy ilyen előítélet, egy ilyen „plátói Forma”, amely megtestesíti számunkra az ideális „valamit” – legyen az erkölcsi döntés, geometriai forma vagy elméleti kérdés – és ami felé haladunk szüntelen egy „másik világban”, a „Formák Világában” létezik, ami természetesen csak egy csillogó kifejezés arra, hogy ott van a fejünkben, mint Előítélet, csak nyuszik vagyunk ránézni! Nem egy plátói Forma, egy Végső Igazság, ami foglalkoztat, motivál, hanem csak az a vágy, hogy az előítéleteinket igazolni tudjuk, és akkor minden jó lesz, Isten is úgy viselkedik, ahogy mi akarjuk, ád ő minden szépet és jót – csak őszinte szembenézést nem, ne adj Isten, mert akkor mi lesz?!
És ez a félelem, sőt, mondhatni pánik, teljes mértékben érthető, amint hamarosan meglátjuk.
A Kereső
A Kereső egy Homo Sapiens, legalábbis tegyük fel, hogy annak tartja magát. Mint minden embernek, neki is vannak nézetei dolgokról, mit talál elfogadhatónak, mi az, amit elutasít, mit tart érdekesnek és mi untatja. Ezekhez többnyire makacsul ragaszkodik, kivéve mondjuk akkor, amikor valami oknál fogva ez nem vezeti őt sok jóra és változtatni akar, vagy a körülmények arra kényszerítik. Jellemző rá, mint faja legtöbb egyedére, hogy anélkül, hogy észrevenné, előítéleteit próbálja igazolni minden áron, ha viszont valaki utalna rá, hogy az a bizonyos alapfeltevés nem szükségszerű és lehetne másképp is, bepánikol és átvált defenzívbe. Nem azért, mert rossz ember, nem. Csak azért, mert ember. Az élet alapfeltevései olyan mélyen gyökereznek a Keresőben, hogy minden más ezen a szemüvegen keresztül jelenik meg. Minden erre a vázra épül rá. Ha hozzápiszkálsz az alapfeltevésekhez, magához az emberhez piszkálsz hozzá, ne csodálkozz, ha agresszívan önmagát kezdi védeni. Ezért nem szabad. Viszont hasznos tud lenni:D
A mértani példával élve: változtatni az euklidészi geometrián sokat nem lehet, maximum hozzáadni új meglátásokat, de attól minden marad a régiben. Az egyedüli út „a semmiből egy más új világot” alkotni az alapfeltevések megkérdőjelezése.
A Keresés
Az első lépés tehát a alapfeltevések megkérdőjelezése. Az alapfeltevések adják az egyén identitásának magját, ezért ezek megkérdőjelezése az egyén identitásának megkérdőjelezése. Ilyen alapfeltevés lehet egy életdöntés vagy más fontos döntés helyesként értékelése, önmeghatározó feltevések, helyünk egy kapcsolatban. Kiválthatja például egy túlélt baleset, haláleset, döbbenet, szembesülés titkolt oldalunkkal.
A spirituális úton ez a tisztulás folyamatának felel meg, bánatként jelenik meg és szó szerint lecsupaszítja az egyént.
A következő lépés egy újabb alapfeltevés keresése, rendszerint ez a régiből alakul ki, mint annak tagadása, vagy annak egy új formája. Ez egy új, összefüggő és konzisztensnek megélt rendszer kialakulásához vezet, az egyén szó szerint újraépül. E rendszer elemei lesznek az emlékek, kapcsolatrendszer, világnézet. Ebben a szakaszban mindezzel együtt az illető gyökeresen átalakul.
Mivel mindez gyakorlatilag a semmiből épül fel, ebben a szakaszban, főleg a legelején az egyén nem tapasztalja meg önmagát egészként, szükségszerűen kételyekkel szembesül. Az új összefüggések keresése arra kényszeríti, hogy a világban és életében rengeteg vélt vagy valós módon összefüggő dologra találjon. Mivel a kérdések teljesen áthatják az emlékeket, a kapcsolatrendszert, a tapasztalatokat és a világnézetet, minden új összefüggés, válasz teljesen és szervesen kapcsolódik mindezekhez. Ezért ilyenkor gyakori a „véletlen egybeesések” megtapasztalása, melyeket „jelként”, „iránymutatóként” értelmez, viszont ezeknek objektív szinten nincsen semmilyen jel, vagy iránymutató jellege.
A Kereső főleg az elején távolinak tűnik, ami egyféle sokkos állapotnak is felfogható, nincs teljesen jelen a világban, nem azért, mert valahol máshol van, hanem azért, mert egyszerűen nincs Aki jelen legyen. Ne feledjük, léte alapjaiban kezdett megváltozni, újraértelmeződött az identitása. Ahogy mondják: Under Construction. Ilyen helyzetek: amikor nagy változás lép fel az egyén önazonosságában, mint például szerelem, életdöntések, veszteség-haláleset, bánat, erkölcsi kétségek. Ezért lép fel szórakozottság, valamint épül le az objektív látásmód. Egyszerűen nincs Rendszer, ami objektíve összefogná. És ez az oka, amiért mondani szoktam, hogy az ima mint az Istennel való kapcsolat keresése egyáltalán nem baj, ha együtt jár valamiféle megdöbbenéssel, megérintettséggel. Sőt! Lényeges, hogy a Kereső engedje magát megérinteni, megdöbbenni. Mindez azt jelzi, hogy bent, mélyen valami változott, valami, amihez mint előítélet ragaszkodtunk és ami köré felfogásunk és életvitelünk alakult.
Ahogy a Keresés folyamata folytatódik, kialakul egy fajta megértés, egy újfajta látásmód. Új dolgokra lesz figyelmes, amik addig elkerülték a figyelmét, régi dolgokat új fényben lát. Nem véletlenül nevezik ezt a növekedési fázist a Megvilágosodás szakaszának.
Hogy Képben legyünk
Ha pedig a Kereső teljesen őszinte akar lenni önmagához, tanulva a sok lecsupaszodásból és újraépülésből, ismereteket szerez az új kérdésekről és folyamatosan változó válaszokból, a mindig új felismerésekről és azok relativizálódásáról, megsejt valamit a megérintettség hasznáról a Keresés folyamatában, hasonló megjegyzést tehet magának a legvégén, mint ami Stanislav Lem Solarisában elhanzott: „Doki, itt nincsenek válaszok, csak választás”...

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger