csütörtök, április 15, 2010
Csiki Attila-József
Néhány lehúzó vélemény érte ezt a cikket, viszont nálam egy fontos lépést jelentett, egyre inkább kezdett letisztázódni egy konkrét etikai irányzat, amellyel szivesen foglalkoznék. Gondolkozni kezdtem azon, hogy milyen összefüggés van individualista és kommunitariánus filozófiák között. Persze a "nagyok" ezzel már régóta foglalkoznak, csak hát nagy szó volt, hogy végre kezdek kapisgálni valamit, annyira, hogy jobban érdekelni kezdjen a dolog. Ez is olyan, mint amikor itthon vacsorát készítek, és mivel nem vagyok szakács, a többieken kisérletezek, hogy következőkor mit érdemes készíteni és hogyan.
Van egy frappáns és többnyire lefordíthatatlan kifejezés, amit mi magyarok oly találóan tudunk használni annak a kifejezésére, hogy egy bizonyos axiómarendszerből lehetetlenség tetszőleges eredményre jutni. Úgy hangzik, hogy „fából vaskarika” (egyesek tanult kollégáink közül elmosolyodnak, hogy ezt „Gödel nemteljességi tétele” néven ismerik). Tökéletesen leírja azokat a helyzeteket, amikor valami el szeretnénk érni, vagy egy válaszra rátalálni, de már az első lépés más irányba visz minket. Vagy pedig meghatározhatatlan, hogy merre visz. Most konkrétan arról a kihívásról beszélek, amellyel akkor találjuk szembe magunkat, ha individualista filozófiából szeretnénk olyan etikát, vallást, politikai elképzelést kidolgozni, mely végcélja emberek harmonikus együttélése.
„Egyedül voltál, amikor megszülettél, egyedül leszel, amikor meghalsz!”
Az ember, mint sziget csak nagy logikai tótágasok árán határozható meg mint egy társadalom, család vagy közösség tagja. Ugyanis etikai szinten meg kell akkor magyarázni, hogy mi motiválja a Személyt, aki ebben a felfogásban a társadalom alapvető „atomja”, hogy kapcsolatba lépjen másokkal és ezekben a kapcsolatokban mint jótékony, építő elem lehessen jelen, és ha a motiváció jelen is van, egyáltalán hogyan is lehetséges mindez. Politikai elméletek szintjén meg kell magyarázni azt, hogy mi hozta össze a különálló embereket társadalmi struktúrákba – innen erednek a kezdeti szociális kontraktus elméletek – majd azt, hogy hogyan lesz értelmezhető a társadalom, mint Egyének összege. A vallás szintjén pedig az a kihívás, hogy hogyan fog ez az Egyén beleilleszkedni egy felsőbb tervbe, hogyan éri majd el magasabb rendeltetését.
Mindháromra ékes magyarsággal kijelenthető: fából vaskarika!
Ugyanis Egyének halmazából sosem lesz közösség, társadalom. Egy közösség vagy társadalom mindig több, mint részeinek összege. Egy házasság sem csupán egy nő + egy férfi, mert akkor minden ilyen felállásban házasságról kellene beszéljünk, márpedig nem tesszük. Egy gyerek sem születik úgy, hogy az apja és az anyja matematikailag összeadódnak, majd ez az összeg lesz a gyerek. Ha ez így lenne, akkor eddig már mind kipusztultunk volna. Hadd emlegessem fel a termodinamika második törvényét: egy (zárt) rendszeren belül az entrópia, a rendezetlenség az idő haladtával egyenes arányban növekszik, és ez minden rendszerre érvényes, még az emberre is. Ha az ember zárt rendszer volna, akkor lehetetlen lenne a növekedése, lehetetlen lenne a fejlődése és a másokkal való kapcsolata is. Az embert lehetetlen szigetként meghatározni, sosem volt és sosem lesz az. Tegyünk egy kísérletet gondolatban, hogy ezt továbbgondoljuk.
Ha az embert nem különálló Egyénként határozzuk meg, hanem inkább kapcsolatain keresztül, akkor az afrikai eredetű filozófia, az Ubuntu útjára lépünk. Az „Ubuntu” szó szerint azt jelenti, hogy „az vagyok, akinek kapcsolataim meghatároznak”, vagy „Aki vagyok, mások által lettem”. Ez minden, csak nem egy individualista felfogás. Az embert nem egy szigetszerű Egyénként, hanem egy kiterjedt kapcsolatrendszer részeként határozza meg, ami nélkül, önmagában nem értelmezhető. Ahogyan az a kérdés sem, hogy hogyan kapcsolódik az Egyén a többiekhez, mert Egyén – kapcsolódás nélkül – nem létezhet. Az embert már a teremtéskor egy kép, egy reláció határozza meg, „teremtsünk embert saját képünkre és hasonlatosságunkra” – és Isten sem individuumként határozza meg magát.
A gyerek, amikor kifejlődik anyja méhében, szimbiózisban van vele. Nem képez zárt rendszert, ez teszi lehetővé, hogy kialakulhasson. Élete további szakaszaiban fokozatosan fogja őt meghatározni minden, amivel kapcsolatba kerül. Minden kapcsolat visszavonhatatlan nyomot hagy benne, mindenki, akivel élete során találkozik élete részévé válik, benne fognak élni.
Itten már nem kell azzal kínlódnunk, amit individualista filozófiáink kihívásként értelmeznek, mert már nem az Egyénnel foglalkozunk, mint a kapcsolatok, közösség és társadalom alapeleme, hanem ez az alapvető elem, ez az atom maga a Kapcsolat. Ennél kevesebb nem értelmezhető – matematikai kifejezéssel élve – a Homo Sapiens Sapiens halmazon. Annak a kérdésnek, hogy hogyan létezhet kapcsolat kapcsolódó felek nélkül csak akkor volna értelme, ha léteznének zárt rendszerek. Olyan rendszerekről viszont definició szerint nem tudhatunk, mert ha tudnánk, már nem volnának zártak. Egymásról viszont tudunk...
Az, hogy mindez milyen következményekkel jár etikai felfogásunkra, politikai elméleteinkre és vallási életünkre, azt mindenkinek a szabad belátására bízom.
Csak még annyit teszek hozá, hogy sosem végződtünk, végződünk vagy fogunk végződni a saját bőrünk felületénél;)
0 beszólás:
Megjegyzés küldése