azt hiszem, ez zseniális

Itt valamit nem értek

Az első szintetikus életforma megszületése után olyan vádak érték Craig Ventert, mint "istent játszik".
Az érv szerint habár a vallás és tudomány kompatibilis, csak isten képes életet alkotni, és ha az ember úgy tesz, mintha isten volna, akkor ezzel kigúnyolja istent és barbári szintre süllyedhet.

Amiket itt nem értek:

A. egyszerű argumentum formában:

1. Ha csak isten tud életet alkotni, akkor mi az esélye annak, hogy az ember "istent tud játszani"? Nulla.
2. Ha ennek az esélye nulla, akkor mennyi a valószínüsége annak, hogy mindez barbári szintre süllyesztheti az embert? Nulla.
3. Tehát: Ha csak isten tud életet alkotni, akkor annak valószínüsége, hogy az ember barbári szintre süllyedhet élet alkotása miatt, nulla.

B.Továbbá:

Mi az a tényező az élet alkotásában, ami az emberből barbárt farag?
a) kevesebb tisztelet az Élet iránt?
b) kevesett tisztelet konkrét emberek felé?
c) kevesebb tisztelet egy isten felé?

Az elsőnek kevés a lehetősége. A folyamat olyan komplex és nehéz, hogy egyrészt a legutolsó dolog, amit a tudós ilyenkor tesz az, hogy elbagatellizálja (15 évnyi kutatás és kisérletezés csupán erre a célra irányítva, nem beszélve mindarról, ami idáig vezetett). Másrészt meg ha egy ilyen komplex kutatás során valaki nem tud lelkesedni a munkájáért, az kiesik, egyszerűen nem lesz meg a motivációja, hogy csinálja.

A másodiknak is kevés a lehetősége. A kutatás nem a többi ember életkörülményének a megkeserítésére, hanem megjavítására irányul. Természetesen, legelőször egy szép kihívás a kutatónak, amivel értelmet ad a saját létének és jól érzi magát tőle, főleg, ha tudatában van, hogy ez a munka nem csupán önmagáért hasznos.

A harmadiknak már több a lehetősége. Az élet jelensége demisztifikálódik és a lezajló folyamatok megérthetővé válnak, reprodukálhatóvá. Egyre kevesebb a szükség arra, hogy a meg nem értett természetes folyamatokat egy "god of the gaps" érvvel tömjük be. A villám nem isten haragja és a gravitáció nem intelligens gerelyhajítás.

Tehát, amikor a félelem arra irányul, hogy "ha az ember istent játszik, akkor barbári szintre süllyed" durván annyit jelent, hogy "ha az ember követi természetes kiváncsiságát és használja az agyát, akkor nem fogja tiszteletben tartani istent".

C. "Ha az ember követi természetes kiváncsiságát és használja az agyát, akkor nem fogja tiszteletben tartani istent" - kinek probléma ez?

a) a kutatónak, aki a szintetikus életformát létrehozta (és majd valamikor létre fogja hozni az első mesterséges életformát - persze ez is le lesz tagadva azzal, hogy "nem mesterséges életformát hozott létre, csak újraépített egy potenciálisan létezőt"...)
b) a Nagyérdeműnek, aki nagy kérdőjellel a feje fölött áll és néz, mint borjú az új kapu előtt, hogy "Na most akkor mi van?"
c) annak, aki e kijelentést mondja.

Az első nem biztos, hogy probléma. A világon nemcsak istenhvők vannak, elég sok az ateista is. Egy ateistának nem probléma az, hogy egy olyan szerepet vállal fel, ami mögött eddig úgysem volt egy intelligens tervező. Ebben az esetben a kutató csupán a személyes megjelenítője, rendezője és irányadója egy halom személytelen fizikai és biokémiai folyamatnak. Ezzel nem lecsökkenti annak a jelentőségét, hanem kiemeli. Hasonló a zeneszerzőhöz, akinek a tevékenysége azzal, hogy megjelenít, rendez és irányt ad hangoknak, nem csökkenti a természetesen jelen lévő hangok jelentőségét. Vagy a festőhöz, aki alakzatba rendezi a különböző színeket.

A második lehet, hogy probléma. A közember számára zavaró lehet, ha azzal szembesül, hogy egyik oldalról azt hallja: az életet csak isten teremtheti, másik oldalról meg azt, hogy emberi is képes életet alkotni. Ám valószínüleg hamar túlteszi magát rajta, ha eszébe jut, hogy mindössze csak egy ellentétes nemű egyénnel kell együttműködnie és ők is képesek új életet létrehozni.

A harmadik szinte biztos, hogy probléma. Annak, aki számára T1 hite szerint egy P eseményt csak isteni tevékenység eredményezhet, amennyiben szembesül azzal a T2 ténnyel, hogy ezt a P eseményt ember reprodukálta, ahhoz, hogy megtarthassa az eredeti T1 hitét, át kell értelmeznie vagy a T2 tényt, vagy a P eseményt. Itt tehát vagy azt vitatja, hogy ez a P esemény nem is "az" a P esemény, hanem mondjuk egy P2, vagy pedig azt, hogy a T2 tény egyszerűen nem helyénvaló. Mert nem lehetséges, de ha mégis lehetséges, akkor biztos csak azért, mert valaki mindenhatónak képzeli magát, ami nem lehet igaz, egyrészt mert a (B.a) pont ezt szépen kizárja, másrészt meg a (B.c) szerint ez az illetőt egyszerűen nem érinti, egyszerűen nincs szerinte senki, akinek a szerepét magára venné. Az egyetlen, amivel jöhet az az, hogy kifejezi aggódását, hogy T1 címzetű hite veszélybe kerül.

Ergo: az érv, miszerint "csak isten képes életet alkotni, és ha az ember úgy tesz, mintha isten volna, akkor ezzel kigúnyolja istent és barbári szintre süllyedhet" nem érv. Csupán annak az aggódásnak a kifejezése, hogy egy T2 esemény miatt veszélybe kerül a T1 hite. 

Magyarul: azt állítja, hogy vallás és tudomány kompatibilis, de attól fél, hogy mégsem, és ez számára ijesztő. Viszont ebben az esetben mindaz amit mond nem a világ eseményeiről szól, hanem a saját szubjektív érzéseiről. Természetesen véleménynek álcázva.

Shema Israel!

Nos, ez a hír egyszerre váratlan és régen várt. Az az Izrael, amely a létjogosultságát egyrészt ősi "isteni" ígéretre, másrészt az elszenvedett atrocitásokra vezeti vissza, 1975-ben szerződést kötött az akkor még apartheidban leledző Dél-Afrikai Köztársasággal nukleáris fegyverek eladása céljából. Gyéká, az apartheid azt jelenti, hogy feketék külön, fehérek külön, legjobb esetben is "sötétkékek hátul, világoskékek elöl"*. A helyzetnek ez csak az egyik ironikus aspektusa, a másik az, hogy a mai napig Izrael hivatalosan nem ismerte el azt, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Az ambiguitás egyrészt a stratégiai fölényt, másrészt pedig az erkölcsi támadhatatlanságot illetett megerősíteni, ugyanis nagyon nehéz elképzelni egy olyan államot, amel évtizedekig ki tudja játszani az "áldozat" kártyát, ha elrettentő képessége ekközben nyilvánosan meghaladja a háromezer kilóméteren belül létező fegyverkapacitást... Az akkori izraeli védelmi miniszter a jelenkori elnök...

Az eredeti megegyezésből csak azért nem lett üzlet, mert a nukleáris tölteteket Izrael túl drágán árulta...

*nehogy mán ezt magyarázni kelljen...

See things not as they are but as they might be

Egy nagyon fáradt embert látok. Egy nap alatt legalább egy tucat interjút adott az eseményről, látszik az arcán, hogy jól jönne már a megérdemelt pihenés. Hogy projektálok? Lehet. Nem tagadom, hogy fáradt vagyok, kimerült. Ahol beismerés van és nincs tagadás, ott nincs szükség projekcióra.

Majd írok egy kicsit az esemény filozófiájáról is, meg az érvekről, ellenérvekről. Ahogy a vizsgák engedik.



U.I.: amikor két éve említettem Craig Ventert, elzárkóztam a munkája elismerése elől. Most nem teszem. Nem azért, mert ez nagyobb eredmény és ezzel "megvásárolt", hanem mert a két év alatt sokat változtam. Örülök az eredménynek és talán még a kóddal is megpróbálkozom;)

Dr Craig Venter bejelenti az első szintetikus életforma létrejöttét








2010 Május 20, BBC és Channel 4 - több itt

Nietzsche Albion - Socrates Wanderers 3-1

Megvolt a filozófusok focimérkőzése, nemrég értem haza.

Az első félidőben a Socrates Wanderers játékosa, Stephen Law hozott valamicske színt az amúgy lapos játszmába, viszont a második félidőben minden kimaradt helyzetért kárpótolt Tony Caroll három gólja, egy lesen ért humorista csele, amint ellopta a bíró szemüvegét, valamint egy pályára tévedt, alsógatyás úriember bíró által történő körbe-körbe kergetése és egy játékos általi földre teperése:D Ez így pont jó volt, mind a négy gólt a Heythrop College tanárai lőtték. (...amint kiderült, ez épp így nem helyes, lásd: update)

A meccs előtt, a szünetben és a legvégén egy dagenhami női skótduda együttes lépett fel.

Valamint, ami egy Monty Python-ihlette eseményről elmaradhatatlan, egy hamis-szakáll-stand is volt, csak hát természetesen nem megkövezési kellékként, hanem mint "filozófus-szakáll" árulták.

Update: végre előkerült egy sajtónyilatkozat, ezek szerint rosszul láttam, a németek harmadik gólját Thomas Porter lőtte (Manchester University) 
http://www.philosophersfootball.com/files/press-releases/Release_Matchday_Web.pdf

A fotókra még várok.

Update2
http://www.flickr.com/photos/spookyandie/sets/72157623911258969/show/
http://www.flickr.com/photos/clurr/sets/72157623902070077/show/

Philosophers Football 2010

1972-ben a Monty Python egy legendás darabot hozott össze, a Filozófusok Fociját. Görög filozófusok játszodtak német filozófusok ellen. Körülbelül 90 percig idegesítették a közönséget azzal, hogy nem játszodtak semmi focit, csupán a pályán sétáltak, gondolataikba merülve és filozófiai vitákat folytatva, amíg egy adott ponton, az utolsó percben egyikük rá nem jön, hogy ha az életről csupán filozofálunk, semmi sem történik, néha félre kell tenni a filozófiát és egyszerűen csak élni az életet.


Idén, több brit filozófus és értelmiségi egy történelmi futballmérkőzés erejéig fel igyekszik támasztani e 38 éves eseményt. Szándékuk az, hogy népszerűsítsék a filozófiaoktatást, és a kritikus gondolkozás, valamint a párbeszéd fontosságát. Ezért holnap, május 9-én újrajátszodják a régi meccset, ami jelenleg a "Socrates Wanderers" és a "Nietzsche Albion" között fog zajlani, az észak-londoni Wingate&Finchley Harry Abrahams stadionjában.

Különleges büszkeségre ad okot, hogy a játékosok között ott lesz az egyik tanárom, Stephen Law, valamint egy másik filozófus, akivel tavaly egy házban laktam és jelenleg az ő volt szobájában, Tony Caroll. Rajtuk kívül persze még jelen lesznek olyan nevek, mint például Mark Steel és Tony Hawks humoristák, Graham Taylor, az angol csapat volt menedzsere, valamint A. C. Grayling

Ugyanakkor, nem is tagadhatom, hogy a mai est fénypontja volt, amikor teljesen váratlanul azzal a felismeréssel találtam szembe magam, hogy az a darab papír, amit nekem átnyújtottak, nem egy szórólap volt az eseményről, hanem egy JEGY! Azt hiszem, ennél kellemesebb meglepetés jelen körülmények között nem is érhetett volna, főleg, hogy a meccs utáni napon kezdődnek a záróvizsgáim filozófiából:DDDDDD

U.I.: most citromillattal fészbukcsoportként is!

Fura világ

Fura világba vitt be engem a filozófia. Már nem arról beszélek, hogy hogyan hatott a gondolkodásmódomra, vagy milyen dolgokról gondolkodom másképpen. Természetesen ez is fontos, mert rendet tesz a fejemben, csak hát én nemcsak fej vagyok. Az elmúlt napokban azon küszködtem, hogy befejezzem minden írásbeli feladatomat, amihez olvasni is kell bőven, és ijesztő dolgot hoztak magukkal. Nem felismerést, nem vizsgalázat, hanem egy sokkal furább dolgot: minél inkább belemerültem a filozófiai vitákba, egyre gyakrabban vettem észre azt, hogy nem tudom, hol vagyok... Csak olvastam, meg olvastam, kb 1-2 sor/perc sebességgel, és ha a ház mellett egy autó ment el, vagy valaki a házban egy ajtót becsukott, a hang mindig más és más helyszínhez kötődött.

Egyik pillanatban Budapesten találtam magam, mert a hangok olyanok voltak, mint amelyekre onnan emlékszem,  máskor meg Gyergyóban, a szobámban, aztán Miskolcon, Pécsen, Szebenben, Szegeden, Marosvásárhelyen (és ott is legalább négy különböző helyen), Bukarestben, Londonban emitt-amott... és nem csak egy felmerülő emlék mindez, hanem annak a valós érzése, hogy épp hol tartózkodom. Felébredek az éjszaka közepén, és ott, félálomban nem tudom, melyik városban vagyok, melyik utcában. És eleinte csak ez, majd ugyanez ébren is, miközben belemerülök a filozófiába. 

És ez fárasztó. Aggasztó. Meg ijesztő. 

Vajon az Arany János utca? Virág negyed 22? Harangvirág utca? Rapid? Aleea Carpati? Novi 7? Bolyai tető? Szeben, Avrig utca? Szeged, Jósika utca? Fényi tér? Második kerület, Pasarét? Másik főváros és Aleea Zanelor? Észak-London? Roppant nehéz, amíg sorra nem veszem a hangokat, amiket hallok, esetenként mindazt, amit látok magam körül, és sorra ki nem zárom a lehetséges helyeket... hogy végül elérjek odáig: igen, Dél-London, Windmill Drive. 

Úgy néz ki, a szervezetem erőteljesen jelzi, hogy elég volt a helycserékből. Valami stabilra vágyik, ahol talán öt-hat év alatt hozzászokhat ahhoz, hogy nem a költözködésről szól minden. És ezt most a filozófia csalogatja elő, de a mélyén a stabilitás hiányzik.

Ugyanakkor azt a lázadozást is érzem, ami akkor jön elő, amikor eszembe jut, hogy egy-két hónap múlva ismét csak költözés, majd ismét, és ismét, még egy ideig. Egy darabig elég "jól" tudtam ezt racionalizálni, hogy minden költözés alkalmából a csomagom csak kisebb és kisebb, meg hogy megszabadulok a ragaszkodásaimtól, de már ez sem tud felvillanyozni. 

Nem csomagot akarok, amit innen-oda magammal cipelek, hanem egy helyet, ahova innen vagy onnan hazatérhetek, csomaggal, vagy akár csomag nélkül. És főleg nem emitt-amott kedves vendéglátó embereket, hanem egy olyan helyet, amelyet mint otthont meg tudok osztani, ahová már én tudok másokat vendégül látni.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger