Fölösleges szavak

Ismerős az érzés, amikor valaha volt egy szó, amit értettünk, de már nem mond semmit? Amely régen gazdag volt jelentésben, kiemelkedő volt fontosságban és meghatározó a következményeiben? Most pedig üres, nem jelent semmit, elveszett az értelme valahol, nem is tudni pontosan hol és mikor...

Ott van az a szó például, hogy güzmöc. Aki vissza tud emlékezni, ez a szó volt másfél-két éves korunk meghatározó szava. A güzmöc volt a grálok grálja. Minden csecsemő arról beszélt. Hogy a güzmöc így, a güzmöc úgy. A güzmöc volt a Fűszer, mely módosítja a tudatot, mely nélkül az űrutazás elképzelhetetlen, és mely még az orrot is tisztítja. A güzmöc a tündérpor és álompára keverékének szárított változata, az a vegyület, amely ízet ad az anyatejnek s a hullámhossz, mely színt ad a manók fülének.

Ahogy azonban teltek-múltak a hetek-hónapok (olyan korán az életben minden erősen fel van gyorsulva, bizony) megtanultuk, hogy nincs olyan, hogy tündér, tehát nincs tündérpor sem. Az álmot nem párolják, nincs is semmi illékony összetevője, ugyanis tudatállapot a drága. Manók csak a mesékben vannak, az anyatejet meg felváltotta a hideg sör. Ergo: a güzmöc egy üres fogalom, nem takar semmit. Ha egy szikrányit is telítettebb lenne, már takarna valamit, de nem. Üres. Kong. Nem is értjük, hogyan lehet egyáltalán hivatkozni rá. Feltenni olyan kérdéseket mint például: Hány deka tündérpor kell egy fél liter güzmöchöz? Vagy: mi a különbség egy güzmöcös és egy güzmöctelen manófül között...?

És ez csak egy példa a sok közül. Ismerős az érzés?

Nos, egy ilyen szóval találkoztam nemrég: hivatás... „Hogy érzed, volt neked? Van neked? Hogyan alakult? Mivé vált?” Mi is az a hivatás? Ez eleve rossz kérdés. Hova hív? Ki hív? Kit hív? Mit válaszolj, ha már egyik kérdésnek sem hiszel?

Erre csak egy helyes válasz van, azt hiszem: a güzmöc besoldízott a mamlaxba!

0 beszólás:

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger