Vasárnapi beszólás

A legmélyebb és legalapvetőbb keresztény tapasztalat nem a magunkra erőltetett mézesmázas mű-spiritualitás, vagyis saját hit- és vágyvilágunkból felépített pszicho-kulturális tündérmese, hanem az Isten hiányának megtapasztalása, egy olyan mély élmény, amely teljesen, exisztenciális szinten renget meg mindent, ami vagyunk.


Ezért jó ateista csak keresztény lehet, és igazán jó keresztény csak egy ateista.

Történelmileg a keresés mindig folyamatos kétkedés, identitásvesztés által jellemzett folyamat volt, és ezt az aspektust legtöbbször szem előtt tévesztjük. Csak azt szeretjük látni, hogy egy új kapcsolat új identitást hoz, arra nem figyelünk fel, hogy amig nem engedjük bele önmagunkat egy hihetetlenül fájdalmas, sötét, üres szakaszba nem alakulhatunk át.  Az élet nem habostorta, szokták mondani. Ez ebben a kontextusban nem azt jelenti, hogy az élet nem édes, hanem azt, hogy az életben az előrehaladás sosem azáltal történik meg, hogy egyik édes dologra ráhúzunk még egy édes és puha réteget.

Ezért ne mondja nekem senki, sem hívő, sem ateista, sem agnosztikus, hogy komolyan foglalkoztatja az isten- vagy igazságkeresés.

Ha komolyan foglalkoztatná, az már annak a jele lenne, hogy kész arra, hogy minden, amiben eddig hitt darabokra törjön. Ha meg kész rá, akkor darabokra is törik azonnal. Ha pedig darabokra törött, akkor az utolsó dolog, amit ki fog tudni mondani, az az, hogy mindez őt komolyan foglalkoztatja.

Ezért nem szokott engem meghatni. Sőt: dirrekt ásítok ilyenkor. Kikapcsol az agyam és képzeletben Armagnacot iszogatok és Cohibát szívok, több okból is. Egy: amig csak képzelgek róla, ingyen van. Kettő: amig képzelgek róla, addig kintről úgy néz ki, hogy jófiú vagyok és figyelek, de csak én tudom, mi folyik itt bent. Három: me' jobb, azé'!




És ezért tud meghatni egy ilyen pl.:





Mert ez legalább hiteles.

5 beszólás:

mzsolt írta...

Csak egy megjegyzés, nem különösebben akarom megvédeni, de hát ha már kipattant a fejemből és amúgy is, a blogírás egyik lényeges értelme a kommentelés, akkor már leírom.

Szóval nehéz meghatározni, hogy ki is a jó ateista, de én pont fordítva látom ezt, mint te. Szerintem az a jó, aki keresés nélkül (vagy egyetlen lépésben), a premisszák vizsgálatából szűri le a következtetést, hogy nincs Isten. Ahogy te eddig (nagyon részletesen) kifejtetted, az, hogy valamit nem találunk meg, még nem jelenti azt, hogy nem létezik, ezért találom kevésbé jó megoldásnak azt is, ha a keresés hiábavalósága ébreszti rá az embert arra, hogy nincs Isten. Persze, még az is lehet, hogy mindketten tévednek... :)

Egyébként az agnosztikusságnak van jóság skálája? Szerintem nincs, úgyhogy jó nekem, nem kell versenyezzek... :)

Csiki Attila-József írta...

Abban egyetértek veled, hogy a tiszta, logikus gondolkodás fontos ebben az esetben - ha az egész folyamatot mint intellektuális folyamatot közelítem meg.

Amire viszont itten céloztam, az a keresés, mint nemcsak értelmünkre, hanem teljes lényünkre kiterjedő jelenség. A pusztán intellektuális keresési folyamat tökéletesen működne, amennyiben Data végezné (Season 4, ep. 25, "In Theory" pl. nagyon jól ábrázolja, és... we all know what has happened there...)

Csupán egy olyan változó lépik be a képbe, amit szubjektív megtapasztalás minőségének nevezünk, oszt, hogy magyarul fejezzm ki magam, mert vsz nem csak te fogod olvasni e választ, a cukor akkor is édes, ha muzulmán kóstolja és akkor is, ha zsidó...

Egy másik lényeges dolog, amit a sorok által konferálni szerettem volna az a kontraszt az őszinte érdeklődés/keresés és aközött, hogy "érdekel, mert eddig csak jó sült ki belőle".

Ebből a szempontból számomra a mindent elvesztő Jób esete hitelesebb, mint egy olyan (régi-új) közösség, ahol "gyógyulás" "gyógyulás" után történik, "gonosz lelkek" szállnak ki, stb. Mindez azért, mert az előző az egyént exisztenciális szinten átitató krízishelyzet, míg a másik csupán szubjektív interpretáció (érzelmek és tömegpszichózis által torzított logokai gondolatsor).

;)

Csiki Attila-József írta...

Továbbá, reagálva még az "egylépcsős" következtetésre, ez csak azoknál működik, akik nulláról közelítik meg a kérdést. Akik éveket, évtizedeket áldoztak arra, hogy világnézetük egy bizonyos irányba alakuljon és ez meginog, többé nem szimpla logikai következtetés kérdése ez számukra, hanem húsbavágó, exisztenciális kérdés. Gondolj csak bele, olyan, mintha holnap reggel felébrednél és rádöbbennél, hogy nem férfi vagy, hanem nő, és Darth Vader az apád...

És ráadásul nem is tetszik Harrison Ford...

mzsolt írta...

Hát, elvesztettem a fonalat, sajnálom. Azt hiszem, nem tudok már ezekről a témákról olyan kontextusban gondolkodni mint te, számomra a keresés nem egy misztikus dolog, persze általában jól behatárolt kérdésekre keresem a választ, a többit csak elszenvedem, esetleg némi alvás vagy alkohol segítségét hívva.

Na hát akkor előre... :)

Csiki Attila-József írta...

Ehhez én is csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy az esetek többségében az embereknek nem az igazság kell, hanem valami megnyugtató. Természetesen erre is azt mondják, hogy az igazságot keresik, de nem hiteles. Ha tényleg azt tennék és szembekerülnének premisszáik megdőlésével (az "én mindent jól tettem", "én semmirekellő vagyok", "bűnhődnöm kell", "istennek szakálla van", stb) és ezzel óriási darabot szakítanának ki önmagukból. A jajkiáltás jelenléte a keresés őszinteségére utal.

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger