Nyílt levél, vagy miafene

kép: http://revjph.blogspot.com
Páter XY hozzáállása a BBC magyarországi tudósításához már jó ideje részrehajló, és nem a tények, hanem a hangulat terén. Ezt jeleztem neki, azért, hogy ne rontsa a saját színvonalát és jó hírnevét. Na, meg legyen tisztelettel irántunk és ne nézzen hülyének. Válaszolt, és abban elismerte, hogy nem kíváncsi sajátjától eltérő véleményre és megszakít velem minden kapcsolatot. Majd amikor látta, hogy amit közölt, elolvastam, kitörölte kettenünk párbeszédét. A beszédeit, írásait ezentúl érdemes megszűrni ezen a szűrőn.

Ez egy szomorú történet arról, hogy hogyan fajulhat el egy dolgokról szóló véleménycsere. Nem arra hajazom, hogy bárki a vitában mellém álljon, vitáimban helyet tudok állni magam is. Inkább üzenni szeretnék, de amíg erre sor kerül, kissé fel kell vezetni a helyzetet, mert egyrészt bánt, másrészt a fair play szabályainak sérülése miatt erre, önhibámon kívül, más fórumon nincs lehetőségem.

Történt a napokban, hogy az (egykori) barátságunkra tekintettel elhallgatott nevű szerzetespap ismerősöm egy ideje nyílt támadást intéz a BBC ellen. Olyanokat ír Facebook oldalára, hogy a "BBC nap mint nap támadja magyarországot a legaljasabb módon" meg "the BBC is proving to be an enemy to the Hungarian nation. Magyarul: "Angol barátaimhoz: a BBC a magyar nép ellenségének bizonyul". Folytatja, hogy ez nem angol úriemberhez méltó, nem így kell bánni egy néppel, mely 1956-ban kiállt a szabadsága mellett és 1989-ben megnyitotta a Vasfüggönyt. Egy amúgy teljesen tényszerű beszámolóra pedig így reagál, hogy ez "újabb példája, hogy a BBC Magyarország ellen kampányol."

Ekkor megszületett a BBC-nek küldött panaszlevél is, melynek tartalma röviden: sajnos az önök tudósításai részrehajlóak, valamint nem veszik figyelembe, hogy ez az a nép, amely 1848, meg 1956, stb. Gondoltam, lehetséges lesz racionális párbeszédet folytatni és rákérdeztem, mire alapozza ezt a nagy kirohanást? Ekkor tettem pár megjegyzést arra vonatkozólag, hogy szerintem az új magyar alkotmány nem 1848-ról, nem 1956-ról, hanem 2012-ről szól, meg a támadások szerintem nem arról szólnak, hogy nem lenne legitimitása a nép által demokratikusan megválasztott vezetőknek, nem ez ellen tüntet a "nyugat", hanem olyan dolgok miatt, ami a magyar demokráciát szerintük belülről bomlasztja és ezért megváltoztatandó, szóval egy a többség számára teljesen érdektelen politikai vita volt, amitől még barát maradhat a barát, több is hangzik el kocsmaasztal mellett (feltételezem) probléma nélkül. Szóváltásunk során, mivel ellenérve nem volt, sorra olyan mondatokat adott a számba, amiket nem mondtam, ezzel viszont a fair vita legalapvetőbb szabályát szegve meg. Majd győzelemittasan utalt a BBC válaszlevelére is, hozzátéve, hogy
A BBC hozzáállása a magyar helyzethez már jó ideje részrehajló, és nem a tények, hanem a hangulat terén. Ezt jeleztem nekik, azért, hogy ne rontsák a saját színvonalukat. Na, meg legyenek tisztelettel irántunk. Válaszoltak, és abban elismerték, hogy ők is beszálltak a politikai csatába. Ami nem lenne rossz, de az ő esetükben azt jelenti, hogy tudatosan pártot választottak ország-világ előtt. A híradásaikat ezentúl érdemes megszűrni ezen a szűrőn.
Megtippeltem, hogy a válasz nem erről szólt, csupán elintézték egy "megértjük aggodalmait, igyekszünk TOVÁBBRA IS kiegyensúlyozott híradást nyújtani" kijelentéssel. Később észrevettem: ott a válaszlevél is, amit ide angolul és magyarul egyaránt berakok, mert ebben semmi olyasmiről nem volt szó, hogy a BBC beismerte volna, hogy beleszállt a politikai vitába és kikezdte saját hírnevét.
Dear Fr ____,
Thank you for your kind email and your passionate response to our coverage of Hungary. I can assure you that we are fully aware of the political debate raging in Hungary about Mr Orban's government. You need to know that we have complaints from both sides and so aim to tread a completely impartial path, as we do will all our coverage. We are also aware of Hungary's difficult history under communism and do our best to bring an accurate and impartial explanation of what's going on in the country. Hence we have a correspondent who had known Mr Orban for many years giving his assessment of the situation, as well as the daily news coverage which today includes the EU's commencement of legal infringement proceedings.
We are aware that Fidesz commands a big majority in parliament but we must also balance that with the widespread criticism the government gets in the EU and in Hungary too. This is what a vibrant democracy is about, whether in Budapest or London.
Yours
BBC News Website
Magyarul:
Kedves _____ atya,
Köszönjük kedves levelét és Magyarországról szóló hírösszeállításunkra adott szenvedélyes hangvételű válaszát. Biztosíthatom önt arról, hogy teljes mértékben tudatában vagyunk a magyarországi, Orbán úr kormánya körül tomboló politikai vitáknak. Szeretnénk, ha tudná, hogy mindkét oldal részéről értek hozzánk panaszok, ezért igyekszünk teljes mértékben részrehajlás nélküli úton haladni, amint tesszük azt minden tudósításunk során. Továbbá tudatában vagyunk Magyarország kommunizmus alatti nehéz történelmének és megteszünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy hogy egy pontos és részrehajlás nélküli képet fessünk mindarról, ami az országban történik. Éppen ezért egy olyan újságíróra bíztuk a helyzet bemutatását, valamint a napi hírösszeállítást -mely ma tartalmazza az EU törvényes eljárását- aki rég óta ismeri Orbán urat. Tudatában vagyunk, hogy a Fidesz nagy többséggel rendelkezik a parlamentben, de ezt ki kell egyensúlyoznunk a kormányt az EU és magyar részről érő kritikákkal is. Erről szól egy pezsgő demokrácia, úgy Londonban mint Budapesten.
Tisztelettel:
BBC News Website
Jelzésemre, miszerint  a "Biztosíthatom önt arról, hogy teljes mértékben tudatában vagyunk a magyarországi, Orbán úr kormánya körül tomboló politikai vitáknak" nem egyenértékű azzal, hogy "Válaszoltak, és abban elismerték, hogy ők is beszálltak a politikai csatába" csak azt a választ kaptam, hogy
Kedves Attila! Láthatóan nem találkoznak gondolataink. Szeretném kérni, hogy kímélj a kommentjeidtől, lévén, hogy ez egy személyes oldal. Lévén, hogy mi nem vagyunk semmilyen kapcsolatban egymással ezennel fel is függesztem a kapcsolatunkat. Isten áldjon! ___
Ez után következett első fokon a Facebook ismerősök közüli kirakás, hogy ne tudjak válaszolni, majd hamarosan minden általam írt komment kitörlése, hogy ne legyen látható semmiféle ellenvélemény, hogy ne csorbuljon saját jó híre, amikor az egyedüli dolog, aminek kitörlésével saját jó hírét és becsületét megmenthette volna az a BBC válaszának félreidézése.

Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy személyes legyen az oldala, akkor saját magáról írjon, ne másokat gyalázzon. Ha másokat támad, engedjen felületet a vitára. Ha azt akarja, hogy más még így se szólhasson bele, akkor elég, ha a kommenteket letiltja. Ha a kommentelés megengedett, viszont csak azok maradnak meg, amelyek osztják véleményét, mindenki mást pedig kimar, akkor nem rosszabb jobb* annál, amit oly hangzatosan elítél.

Üzenetem Hozzád, és minden hasonlóan gondolkodó civilhez és egyházfihez a következő: Szabad eltérő véleménnyel lenni! Még nektek is. Mindenki megengedi, hogy véleményeteket kimondjátok, amazt érvekkel alátámasszátok. Nem csinálunk személyes ügyet abból, ha máshogy néztek dolgokra mint mi. De ha korlátozni próbáljátok saját véleményünk kinyilvánítását, ha kinyilvánított véleményünket előbb félreidézitek, majd meg-nem-történtté igyekeztek tenni, ha ily módon bemocskolni próbáltok és nem is adtok esélyt a válaszra, akkor az eltérő vélemény ártalmatlan helyzetéből személyes sérelmet kovácsoltok! Elő veletek és mutassatok valami gerincre hasonlatos dolgot, különben a saját magatok által ásott gödörből senki sem fog tudni titeket kihúzni!

Kommentálni márpedig szabad.

*(Update: javítva, mert ugye ennek így van értelme...)

15 beszólás:

Venci írta...

Korrekt. Nagy elvezettel olvastam.

Pakot Geza írta...

Érdemes figyelni a panaszlevél végére, ahogyan a BBC akarja kiegyensúlyozni a Fidesz parlamenti többségét média híradással, kritikával - fura elképzelésük van a demokráciáról, de teljesen megfelel az angol gyakorlatnak, ahol bulvárlapok tudnak megbuktatni vagy hatalmora juttatni kormányokat: lásd Ruppert Murdoch média hatalmát.

Pakot Geza írta...

a panaszlevélre érkezett válaszra gondoltam

Csiki Attila-József írta...

Jó, egy másik értelmezése pedig ez: tudjuk, hogy sokan szeretik, meg nagy hatásuk van, de ez nem jelenti azt, hogy csak ezeket a pozitív hangokat szólaltassuk fel.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy te abból a premisszából indulsz, hogy a BBC magyarellenes, ezért mindent e szemüvegen keresztül értelmezel. E véleményemhez nem ragaszkodom, tehát ha cáfolni tudod, nyitott vagyok.

Csiki Attila-József írta...

...válaszlevélként is értelmeztem;)

Pakot Geza írta...

Egy érzést nem lehet cáfolni, de bizonyítékként sem tudom elfogadni, hiszen az mulandó. Én arra alapoztam a BBC felé fordulásomat, amit láttam híradásaikban, valóban azt tették, amit írtak nekem küldött válaszukban, felcsaptak fogadatlan (vagy fogadott?) parlamenten kívüli ellenzéknek. Egyáltalán nem jellemezte őket a kiegyensúlyozottság az én felmérésem szerint (de persze ez is relatív, amivel nem lehet vitatkozni).

Pakot Geza írta...

Ha kiteszik a jezsuita blogra, akkor átvittem a témát oda is... de csak ezután jelenhet meg a cenzúra miatt

Csiki Attila-József írta...

Jól van, maradjunk annyiban, hogy

1. a BBC nem azt mondta amivel vádoltad, ez tehát esik...

2. az, ha annak értelmezed, érvekkel kell alátámaszthatónak lennie. Nem az kell az érvekkel jönnie, aki véd, hanem aki vádol.

3. tőlem a BBC lehet részrehajló vagy sem. csak tudod, szakbarbár vagyok, főleg fordítás témában ész kiszúrom a hibákat.

PS. a 3-asból kifolyólag engem a BBC ügy max csak szakmailag bánt, de ez a "8 óra lejárt, jöhet a család" esete. Ami személyesen is bánt az a bánásmód. Annál is inkább, hogy amúgy ismerlek olyan élethelyzetekben, melyekben érdemesnek találom ma is felnézni rád.

Viszont van ami nem megy. Azt nem kell erőltetni. Pl. 0-10 jegyekkel értékelni politikusokat. Mondjuk azt raksz ki, amit akarsz, de ez olyan "tantóbácsis", nem? Miért nem kiegészíteni a név mellett konkrét tartalommal, is, hogy más (is) értékelhesse? Nem elfogultság ez?

Nem rombolni akarom a munkátokat, ha hiszed, ha nem, nem ellenségként közelítek. Ha diplomatikusan a tudtomra adod, hogy ez nem egy olyan konversáció, amit atomagyak visznek, hanem "keresők" számára "provokáció", hallgatólagosan tudomásul veszem, hogy ne szóljak bele és örülök az embernek kijáró tiszteletnek. Volt ilyenre példa. Két napja. Remeteszegi kollégáddal. Mondjuk, ő másra hivatkozott, tiszteletben tartottam. Nem kellett ehhez engem kivágni a picsába.

Csiki Attila-József írta...

a jezsu blog az a ti ügyetek. lehet, hogy hozzászólok, lehet, hogy nem, jelenleg sokkal prózaibb dolgok foglalnak el.

Annyiról mindnenképpen biztosítalak, hogy a blogomon nincs kommentcenzúra és kitiltás. Jó éjt

Csiki Attila-József írta...

A BBC-t illető vitába egyelőre nem fogok beleszólni, nincs is erre nekem lehetőség adva, annak ellenére, hogy ennek során az általam lefordított anyag van felhasználva.

A második panaszlevéllel már újabb fázisba érkezett a téma, úgy döntöttem, pár lépés távolságból fogom végignézni, hova fajul a dolog.

Mindezek fényében csak egy idézetet ismétlek meg:

"Szeretném kérni, hogy kímélj a kommentjeidtől, lévén, hogy ez egy személyes oldal. Lévén, hogy mi nem vagyunk semmilyen kapcsolatban egymással ezennel fel is függesztem a kapcsolatunkat." (Pakot Géza, akinek a BBC és jómagam megengedi, hogy megszólaljon)

Pakot Geza írta...

Nézd Attila. Annyira keményen kezdted, hogy előre viccnek véltem, amikor megkérdezted, hogy diktatúra párti vagyok-e. A megjegyzéseid, amiket már töröltem, hogy ignoráns vagyok és hazudok, egyáltalán nem a facebook személyes oldalon lévő baráti köröm stílusa. Ezért is örülök, hogy egy szélesebb körben művelt műfaj, a blog keretében lehetünk most, és talán, ha engedik, akkor azokkal a jezsuita blogon, akiket érdekel. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekem bégető barátaim lennének itt a fecebookon, hanem ott egy sajátos körrel vagyok kapcsolatban, akik soha nem viselkednének így velem szemben, ahogyan te tetted. Ott én a véleményemet írom le, például arról, hogy mennyire megalázták a nőket a tegnap az európai parlamentben. A politikusok hozzászólását értékelem, ami egy vélemény és nem más. Ott a barátaimat informálom véleményemről. Mivel neked más a véleményed ebben a dolgoban, így a blog alkalmasabb veled kapcsolatot tartani. Veled nem kockáztatom meg, hogy a facebookon ilyen dolgok jelenjenek meg. Pár barátom csodálkozva kérdezi, hogy ki vagy te. Nyilván, ha ellátogatnak a blogodra, amit belinkeltem meglátják.

Csiki Attila-József írta...

Szándékosan autoritért mondtam, nem diktatorikusat. Egy diktatúrában amit mondanak, az kell legyen, egy autoritér rendszerben valakinek csupán abból kifolyólag kell igaza legyen, hogy milyen pozíciót tölt be és milyen hatalma van. Egy demokratikus rendszerben viszont annak, aki érvekkel tud jönni és azokat meg is tudja védeni. Nem védtem az előző kormányokat, csupán azt mondtam, hogy a jelenlegi autoritér. Lásd: egy ember csupán azért hazudhat össze-vissza, mert elnök, hiába van ellene érv garmadával, egyeseket még ő is szolgáltatott.

Mivel szerencsére nem mindig az történik, amit mondasz, diktatúrát nem mondanék. De mivel kiiktattál a párbezédből, demokratikus viselkedést sem. Ha én nem megyek utánad, ez a párbeszéd nem folyna.

Secondly. Ama hazugságvád. Ha azt állítod, hogy XY hülye, az a te véleményed. Ha azt állítod, hogy XY ezt és ezt mondta, amikor te magad rakod ki szavait és -clearly- nem azt mondta, akkor ez már nem vélemény, hanem valótlanság. Legyen ez a BBC-vel szemben, vagy a Magyar Nemzettel, vagy akárkivel, aki szóbajöhet.

Harmadszor: ha zavar a stílusom, vagy amit írok, ezt közölni is lehet, de erről már írtam.

Veled kapcsolatban az az érzésem, hogy amit leírok, nem látod, amit meg nem írok le, belelátod.

Amit egyesek nők megalázásának vettek, arra úgy láttam, egy képviselőNŐ válaszolt, hogy ő nem vette sértésnek mert a megjegyzés nem a nőkről szólt, hanem Szájerről és favoritizmusról. Ezzel nem állást kívánok foglalni, csak bemutatni, hogy más szempont és értelmezés is létezik.

Aki meg akar sértődni, annak a másik puszta léte is sértő.

Pakot Geza írta...

a te első hozzászólásod az volt, hogy megkérdezted nem-e vagyok diktatúrapárti. Nem maradt bennem semmi autoriterségről szóló dolog. De elfogadom, ha nem így volt. Már kitörültem, és nem tudom megmutatni.

Pakot Geza írta...

A jezsuita blog hallgat...

Csiki Attila-József írta...

mit vártál? ekkora törzsanyagból egyből doktori címet?

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger