Kékszakáll rejtélye

Gondolom mondanom sem kell, mi a téma. Jurovízió, szakállas néni, rémlik valami? Nos, láttam ezzel kapcsolatban mindenféle reakciót, hozzátenni már nem nagyon lehet, elmondtak már mindent kicsik és nagyok. Hogy ez egy szörnyeteg, vagy hogy ez egy győzelem a toleranciának, stb...

Most jöjjön a saját bullshit-értelmezőm, mert találkoztam egy elterjedt eszmefuttatással:
1. Ami látható: egy nő, aki férfi, és szakálla van. Énekel
2. Number one asszociáció: szexuális orientációja
3. Onnan: szexipar, pornó (ez a lépés van, ahol kimarad)
4. Pfuj, ez egy állat, undorító!

Etikai boncolgatásba nem kezdek, van itt érdekesebb. Aki ismer tudja, hogy számomra sokkal a fontosabb az, hogy egy adott ponton milyen háttér-feltételezések és motivációk szükségesek, hogy egyik gondolatból másik legyen.

Kezdjük az 1-2 átmenettel: mi kell legyen ahhoz, hogy az 1-esből elérjünk a 2-esbe? Az, hogy mi, igen, a gondolatot létrehozó szubjektum belülről, saját fejünkből úgy viszonyuljunk tetszőleges külső személyhez, mint szexuális érdeklődésünk tárgyához. Csak akkor releváns. Ha nem kezeljük így, az első gondolat már nem a szexualitás irányába visz el. De mi van, ha mindezt 'erkölcsi aggályom' jegyében teszem? Na persze (kuncogás), az csak utólagos magyarázkodás, mert magam előtt sem akarom belátni, hogy a hormonjaimmal nem tudok mit kezdeni.
További (2-3) átmenet? Hasonló, ezt az olvasóra bízom. 3-4? Undor csak ott jelentkezik, ahol személyes implikáció van, ami csak megerősíti, hogy amit az 1-2 átmenetről mondtunk, helytálló.

Ergo: mindenki levonhatja a következtetéseket.

PS.  Kikívánkozik, hogy már pedig ilyen szakáll nincs is. Dús szakállat láttam, de ez mindent visz! Kamaszkoromban próbálkoztam szakállnövesztéssel, hát nem nőtt mindenhol, gyér volt, amit a hosszával próbáltam kárpótolni, de akkor meg kezdett vörösödni. Ilyen egy szakáll. Pedig milyen fasza lett volna, kétnapos borostával szakállkirály lenni, s lekapcsolni minden csajt a diszkóban. Hehe, szép álom. Nem is jártam diszkóba, hogy ezt az elképzelt csajozós szakállt bevethessem. Ez van. Tehát ilyen dolgok fordultak meg a fejemben. Előjött a szakállirigység. Aztán belegondoltam, hogy egy ilyen dús szakáll megeszik naponta egy borotvapengét, valószínűleg drága mulatság. No de nincs ilyen szakállam, ez már nem az én gondom. Amikor idáig eljutottam az eszmefuttatásban, látom, hogy sok ismerős már ott tart, hogy ki milyen állat iránt érez vonzalmat, meg további borzalmas dolgok.

Egyet mondjatok meg nekem: ezek után hogy merjek leülni sörözni egy ilyen emberrel, ha már biztosan tudom, hogy mindent szúrna? Vajon biztonságban érezhetem magam? Vigyek sokkolópisztolyt minden eshetőségre? Hová jutott a világ?

Tegmark új cikkének margójára

Kínlódni azon, hogy megtaláljuk a fő különbséget a ’normál’ és a ’tudatos’ anyag között szerintem fölösleges és amúgy is hamis dichotómia. Legjobb esetben csak sírást-rívást és fogcsikorgatást eredményez. Vannak ugyanakkor akik oda s vissza vannak érte, de csak azért mert gőzük sincs, miről szól az egész. Nézzük csak a következő gondolatbeli párbeszédet A (egy tévelygő, saját magát sem értő zseni) és B (egy józan paraszti ész) között:

A: Meg szeretném találni a különbséget a ’normál’ anyag és a ’tudatos’ anyag között.
B: Mit értesz ezek alatt? (mert ugye, hülyék leszünk úgy belemenni egy vitába, hogy nem tudjuk, hogy a vitapartner által használt két kifejezés mit takar)

A: Normál anyag alatt értem a vizet, asztalt, fülhallgatót, kenyeret, stb, melynek nincs tudata. Tudatos anyag alatt értem az embert pölö, mert hát anyag és tudatos.
B: Már megbocsáss, de ahogy ez van, elég pongyola. Honnan tudod, hogy az egyik tudatos, a másik meg nem?

A: Onnan, hogy az egyik ad erről jelzést, a másik nem.
B: Tehát ha egy számítógép válaszol a kérdéseidre, onnantól tudatos, ha pedig én csak ülök és katatón módon tekintek előre, akkor már nem vagyok tudatos?

A: Igaz, de tovább lehet lépni: a tudat vizsgálatánál a viselkedésen túl nézhetünk mást is.
B: Mi mást tudnánk nézni, ami kívülről látszik?

A: Ha például egy ember nem mozdul, az nem gond, mert tudjuk, hogy az emberek képesek erre, vagyis a mozgásra, vagy beszédre. Ha egy számítógépet kikapcsolok, az nem ad jelet, viszont azt is tudom, hogy a viselkedést csak beleprogramozták a számítógépbe.
B: Argument from killing… Ugyanez az emberre is igaz lehet, nem? Viszont egy darab kenyér esetén mi a kritérium?

A: Nem érez.
B: Mi alapján tudjuk megállapítani, hogy nem érez?

A: Nincs idegrendszere. Alapvetően elmondhatjuk, hogy aminek nincs idegrendszere, az nem tudatos.
B: De ez mégiscsak egy feltételezés, nem? Azt elmondhatjuk, hogy nincsenek benne idegek, amik jeleket továbbítanának, de vajon állíthatjuk azt, hogy nem éreznek?

A: Igen, mert érezni csak idegrendszerrel lehet.
B: Ezt ki mondta? Valaki megvizsgálta, hogy mit érez a nehéz kő, mely repül, és azt sem tudja hol áll meg? És nem talált semmit? Vagy csak ránézett és megvonta a vállát?

A: Nem tudhatom mi járt annak a valakinek a fejében, miért tőlem kérdezed?

B: Hát kábé ide szerettem volna én is kilyukadni. Ugyanis még azt sem tudjuk megállapítani, hogy az elvileg hozzánk hasonló másik embernek van-e és ha van, milyen szubjektív tapasztalata van a világról, azt még kevésbé, hogy a kő ezzel hogyan áll. És amíg nem tudjuk, nem is osztályozhatjuk be, hogy ez már pediglen tudatos/nem tudatos.

PS: a cikk gyakorlatilag arra a feltételezésre épül, hogy B nem kérdezett vissza. Ezért akit érdekel, elolvashatja, de csak fölöslegesen fárasztja magát vele, mert kábé arról van szó benne, hogy most a két szilva több dió-e mint ahány alma egy körte. 

PPS: I'm back bitches!

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More

 
Powered by Blogger